MENÜ
2022. január 28.
Károly, Karola
Behavazott, tilos a kocsmából kimenni

Behavazott, tilos a kocsmából kimenni

player.hu

A BBC írta meg, hogy már a harmadik éjszakát tölti jó néhány vendég Nagy-Britannia legmagasabb kocsmájában.

Az Arwen nevű vihar csapott le a Yorkshire Dales Nemzeti Park környékére, itt található a Tan Hill Inn kocsma, vagy ahogy jobban hangzik: fogadó. A vihar villanyvezetékeket szakított le, a nagy mennyiségben lehulló hó pedig teljesen elzárta a környező utakat.

A vendégek a Noasis nevű Oasis tribute-zenekar koncertjére érkeztek, és ott is szálltak meg, de arra nem számítottak, hogy három éjszakára. Szombaton ugyanis arra ébredtek, hogy kis híján bekukucskál a hó a hálóba, majd' egy méter leesett, teljesen elzárta a fogadót. Később vájtak egy alagutat, hogy ki tudjanak jönni.


A fogadó menedzsere, Nicola Townsend mesélte el, hogy összesen 61 embert szállásoltak el, de közülük csak negyven foglalt előre szobát, a többiek csak kocsmázni mentek péntek éjszaka. A zenekar tagjai egyébként a társalgóba kempeltek be.

A vendégek remekül érzik magukat, kocsmakvízeket játszanak, és persze rengeteg sör áll a rendelkezésükre. Townsend az is hozzátette, ők javasolták a vendégeknek, hogy inkább maradjanak itt, minthogy elinduljanak a hóval borított, életveszélyes úton.

„Egyelőre senki sem megy sehova. A rendőrség azt tanácsolta, hogy mindenki maradjon itt. Egyébként remek a hangulat, a társaság olyan, mint egy nagy család, barátságok alakultak ki. Volt, aki azt mondta, nem akar elmenni.”

Az külön vicces egyébként, hogy kiemelik, a legmagasabb fogadó Nagy-Britanniában: merthogy tengerszint feletti 528 méterről beszélünk, ami még magyar mércével is domb.