MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Az elfelejtett ebédlő

Az elfelejtett ebédlő

444.hu

1,5 milliárd forintért újították fel az iregszemcsei általános iskolát, de az ebédlő így is kimaradt az épületből.

A diákoknak minden nap a forgalmas 65-ös úton kell átkelniük, hogy elérjék az étkezést biztosító önkormányzati épületet. „Az út nagyon forgalmas, ezért nem szerencsés, hogy annak mentén kell bandukolnia az általános iskolásoknak, ráadásul egy olyan gyalogátkelőhelyen kell átkelniük az út másik oldalára, ami nem túl jól belátható, így veszélyes is. De nincs más megoldás egyelőre, mert a suli felújításakor nem alakítottak ki ebédlőt, ezért az önkormányzat egyik intézményében étkeznek a diákok” - írta a Blikk egyik olvasója.

A Blikknek nyilatkozó helyi lakos azt mondta, korábban az önkormányzat azt ígérte, busszal fogják az ebédlőbe szállítani a gyerekeket, a járat megszervezése azonban elmaradt. Az iskola igazgatója korábban maga is kérte az önkormányzatot, hogy oldják meg a problémát.

Az iskolát 2020-ban újíttatta fel a Tamási Tankerületi Központ 1,5 milliárd forintos állami és európai uniós támogatásból. A Közbeszerzési Értesítőben megtalálható eredményhirdetés szerint a meglévő 11 terem mellé öt tanterem létrehozását írták elő csoportszobákkal, vizesblokkal, nagyobb tanárival és aulával. Említést tesznek még a hirdetményben porta, igazgatási irodák, teakonyha, szaktanári öltözőt, gépészeti helységet, sőt a sportpálya megújítását is, de étkezőről nem esik szó - írja a Blikk.