MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Akár 40 százalékkal is drágábbak lehetnek idén a balatoni szállások, mint tavaly

Akár 40 százalékkal is drágábbak lehetnek idén a balatoni szállások, mint tavaly

hvg.hu

Nagyon beindulhat idén a belföldi turizmus, a magánszállásokért azonban egyelőre nem tolonganak.

A Balatonnál akár 40 százalékkal is drágulhatnak a szállásárak idén – írja a Pénzcentrum. A lap szerint akár még a 2019-es csúcsszezonnál is jobbat zárhat idén a belföldi turizmus, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Horváth Péter nemrég arról beszélt, ezt a várakozást erősítik a januári adatok is: "jól hajrázott a turisztikai ágazat 2022 végén, és ezt sikerült átmenteni 2023 elejére is."*

Ugyanakkor a portál információi szerint a nyárra komolyabb áremelésre kell számítani.

A cikkben idézték a Szállás.hu marketingmenedzserét, aki azt közölte, hogy a hozzájuk mostanáig beérkezett foglalások tavalyhoz képest időarányosan 40 százalékos emelkedést mutatnak. A nagy növekedés azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a vendégéjszakák száma is ennyivel nő majd, csupán arra utal, hogy a vendégek idén előbb kezdték el lefoglalni a nyári időpontokat.

„A nyárral kapcsolatban még nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy telt ház lenne, illetve nem is mindenki teszi foglalhatóvá még a teljes nyári kapacitását” – írta Kelemen Lili. Hozzátette: a nyári foglalásaik harmada a Balaton térségébe szól, ahol átlagosan 13 ezer forint egy éjszaka egy főre, ami 4,9 százalékos drágulást jelent.

A Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint nem lesz egységes változás a szállásárakban idén nyáron. „Egyes kategóriák esetében várhatóan maradnak a tavalyihoz hasonló árak, például a magán és egyéb szálláshelyek körében korántsem biztos, hogy mindenki fog emelni. Sokan egyébként a korábbi években már forint-euró árfolyamhoz kötötték az áraikat, még ha nem is hivatalosan” – mondta Fekete Tamás, aki éppen emiatt konkrét előrejelzést sem tudott adni. Abban ugyanakkor biztos, hogy lesz változás, és csökkenésre a jelenlegi folyamatokat tekintve nem lehet számítani, hiszen hónapok óta minden drágul: az energia, a munkaerő és az alapanyagok is.

A Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke szerint nem lesz ritka a 30, de akár a 40 százalékos áremelés sem a magánszállások esetében. Mörk László azt mondta a lapnak, hogy az ilyen típusú szálláshelyekért még nem indult el a foglalási roham. Szerinte ennek az a legfőbb oka, hogy a háború közelsége miatt külföldi turisták még mindig nem igazán jönnek, vagy ha igen, a fővárosban megállnak.