MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Ajándék a szlovákiai nyugdíjasoknak

Ajándék a szlovákiai nyugdíjasoknak

napi.hu

A szlovák kormány programot indít az idősek digitális készségeinek fejlesztése érdekében.

 Részben erre költik az unió helyreállítási alapjából kapott pénzt, amit a magyar kormánynak még nem sikerült megszereznie. A digitális képzés mellé ajándék is jár.

Kísérleti fázisba lépett Szlobákiában a nyugdíjasok digitális készségeinek fejlesztését célzó projekt, az első ezer jelentkező képzése már a napokban megkezdődik – jelentette ki Veronika Remišová (Za ľudí) beruházásokért, regionális fejlesztésért és informatizációért felelős miniszter a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.

A tárca összesen 172 ezer 65 évnél idősebb személynek nyújt lehetőséget, hogy bekapcsolódjon a rendhagyó iskolázásba, mely sikeres elvégzése után egy speciálisan (és internettel) felszerelt táblagéppel gazdagodnak a résztvevők. Az uniós helyreállítási alapból 70 millió eurót költ az állam az idősek digitális tudásának támogatására.

Szeptemberig ezer fő vesz részt a képzésen, a fokozatos rajtra azért van szükség, hogy tesztelni tudják az oktatási modell hatékonyságát, a kidolgozott segédanyagokat, illetve a „Senior táblagépeket”. Az iskolázást egyébként az ígéretek szerint kisebb csoportokban tartják, hogy megfelelő feltételeket biztosítsanak az egyéni fejlődéshez.

Kezdetben közel 60 településen, 64 előadó bevonásával zajlik az oktatás – iskolák, könyvtárak, városi hivatalok, községházák és szabadidőközpontok adnak otthont a képzésnek. Szeptembertől azonban még több szervezet aktív részvételével számol a tárca. A projekt 2026-ig tart, a tervek szerint összesen több mint 170 ezer nyugdíjas kapja meg a képzést az évek alatt.