MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Ahol a gyorstesztek árát csökkentették és rögzítették

Ahol a gyorstesztek árát csökkentették és rögzítették

napi.hu

A spanyolok ezer forintban maximálták a gyorstesztek árát.

Szombattól legfeljebb 2,94 eurót (mintegy ezer forint)kérhetnek Spanyolországban az antigén gyorstesztekért, miután egy kormányzati bizottság döntött az ármaximálásról.

Az indoklás szerint olyan összeget akartak meghatározni, ami egyszerre megfizethető, és garantálja, hogy a tesztek elérhetők legyenek a gyógyszertárakban - számolt be az El País nyomán a 444.hu.

Eddig 5-10 euróba kerültek Spanyolországban a gyorstesztek, ezzel a legdrágábbak közt voltak Európában. Olaszországot, Belgiumot és Írországot említik hasonlóként, de Magyarországon is ennyit vagy még többet kell fizetni.

Franciaországban 6 eurós maximumot határoztak meg, Portugáliában pedig előírták, hogy a bolti ár legfeljebb 15 százalékkal haladhatja meg a beszerzési árat.

Csütörtökön megkérdezték a kormányinfón, hogy terveznek-e hasonló intézkedést Magyarországon, Gulyás Gergely miniszter megfontolandónak nevezte a felvetést.