MENÜ
2021. január 25.
Pál
A világ tanulhatott Afrikától

A világ tanulhatott Afrikától

spiegel.de

Mit csinált Afrika jól a világjárványban, és miért kellett Európának sürgősen korrigálnia a kontinensről alkotott képét?

Aminata Touré, Szenegál volt miniszterelnöke a Der Spiegelnek adott interjúban elmondta, hogy a vírus nem ragaszkodik az országhatárokhoz. Érdekes módon a nyugati államok kiszolgáltatottabbak ebben a válságban. Pedig a válság kezdetén sokan fogadásokat kötöttek, hogy a Covid-19 milliónyi halált okoz majd Afrikában. Nem így alakult, a világ tanulhatott volna Afrikától.

A kérdésre, hogy mit csinálnak jobban az afrikai országokban, úgy fogalmazott, hogy jelentős tapasztalatuk van a járványokról, például az Eboláról, és a gyakorlatból tudják, hogyan lehet kordában tartani. Sok helyes döntés született, Szenegálban például a legkorábban lezárták a határokat, a találkozásokat betiltották, a tömegközlekedést leállították. A mecseteket is bezárták, annak ellenére, hogy a lakosság 97 százaléka muszlim vallású. A koronaválság növelte a gyenge egészségügyi endszerre nehezedő nyomást, és a gazdaságot is sújtotta, a fiatalok számára sokkal nehezebb munkát találni, ennek ellenére új önbizalom tapasztalható Afrikában, az államok támogatják egymást, a versengés helyett igyekeznek együttműködni.