MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
A láthatatlanná tevő anyag

A láthatatlanná tevő anyag

gyartastrend.hu • fotó: designboom.com

A papírvékony találmány vizuálisan bármit be tud olvasztani az aktuális háttérbe.

Láthatatlanná tevő anyagot szabadalmaztatott egy Hyperstealth Biotechnology nevű, terepszínű ruhákat gyártó, kanadai cég. Legyen ugyan szó katonákról, tankokról, hajókról vagy repülőkről, a Quantum Stealth elnevezésű fejlesztéssel vizuálisan minden hatékonyan beolvasztható az aktuális háttérbe.

A Hyperstealth októberben védette le a papírvékony és olcsó anyagot, amelynek történetesen áramforrásra sincs szüksége, vagyis a csatatéri használatra optimális. Egy sajtóközlemény szerint úgy működik, hogy az elleplezni kívánt objektum körül a fényt elhajlítja.


A technológia a látható spektrumban sugárzó fény mellett az ultraibolya, az infravörös és a rövidhullámú infravörös fény esetében is működik, és így a Hyperstealth hajlamos „szélessávú láthatatlansági köpenyként” (broadband invisibility cloak) emlegetni a fejlesztést.
A szabadalmaztatás hírének bejelentése mellett a Hyperstealth több mint 100 percnyi, a technológiát leíró és bemutató felvételt is közzétett, és ha esetleg a sajtóanyagból nem derül ki egyértelműen, a videók világossá teszik, hogy a célközönség egyértelműen a hadsereg.