MENÜ
2024. október 16.
Gál

A jövő az alkoholmentes italoké?

telex.hu/Patakfalvi Dóra

A borfogyasztásban világszinten alapvetően is évek óta érzékelhető a visszaesés.

Warner Boin kaliforniai sommelier néhány hónapja egy videót tett közzé a TikTok-oldalán, ebben arra kérte a követőit, hogy írják meg kommentben, miért nem isznak bort. Az 1,6 millió megtekintésnél tartó videóra közel 35 ezer hozzászólás érkezett, és az egyik leggyakrabban előkerülő érv az volt, hogy az alkoholnak túl nagyok az egészségi kockázatai. De sokan hivatkoztak a bor magas árára is, illetve megemlítették, hogy ők inkább az élvezetek más módszereihez nyúlnak, mint a koktélok, az alkoholmentes koktélok és a cannabis.

A tiktoker-sommelier privát kutatását egy San Franciscó-i lap már azzal a címmel tálalta: A bor 2024 cigarettája? A fiatalabb generációk szerint minden alkohol szó szerint méreg.

Persze az állítást adatokkal is alátámasztották, és Boin maga is mélyebbre ásott a témában egy adatelemző segítségével. Megállapították, hogy az egészségi aggályok a válaszok 20 százalékában szerepeltek, és ezekben sokan „mérgezőnek”, „méregnek” vagy „2024 cigarettájának” nevezték az alkoholt. A válaszok 30 százaléka a borivás olyan negatív hatásaira utalt, mint például a másnaposság vagy a fejfájás. „Egyszerűen egyre nagyobb a tudás és a kulturális konszenzus a fiatalabb generációkban az alkohol negatív hatásairól. Egyre kevésbé furcsa nem inni”, írta például egy kommentelő, de visszatérő téma volt az is, hogy a borfogyasztás drága, a hozzászólók harmada pedig arról írt, hogy sosem sikerült megbarátkoznia a bor ízével.

A témával pár napja a Guardian is foglalkozott, cikkükben szintén arról írtak, hogy a boripar aggódik, hogy a Z generáció és az ezredfordulósok kezdenek elfordulni a bortól, míg az eddig lelkes borfogyasztó baby boomerek lassan amúgy is leteszik a poharat, ha pedig mindez így halad, az katasztrofális következményekkel járhat a borvilágra.

A magyar DiVino borbárok szakmai vezetője, Szakács Gergely is azt mondja, a tendencia itthon is egyértelműen érzékelhető: a magyar fiatalok is kevesebb alkoholt, ezzel együtt kevesebb bort isznak. Szerinte már a Covid idején látható volt, hogy kezd visszaesni a borfogyasztás a fiatalok körében, de a személyes tapasztalatai is ebbe az irányba mutatnak.
„Részt veszek két egyetemi képzésben is, ezeknek a 19 és 24 év közötti srácoknak és lányoknak pedig láthatóan eléggé más a viszonyuk az alkoholhoz: azt mondják, legfeljebb havi egy-két alkalommal boroznak, akkor viszont minőségibbet választanak, ahogy tudják azt is, hogy az alkohol nem arról szól, hogy a sárga földig le kell innunk magunkat. Ők már nem mentek végig azon az evolúción, mint amin a fölöttük lévő generációk végigmentek: először volt a boros kóla, aztán jött a kóla nélküli édes vörösbor, aztán a félszáraz, végül eljutottunk a szárazig. A mostani fiatalok már tudatosabbak” – fogalmaz Szakács, és hozzáteszi, hogy munkahelye egyébként is elkötelezett a fiatalok edukálása és a kulturált borfogyasztás népszerűsítése mellett.

Egy, a neve elhallgatását kérő boripari szakember is megerősíti, hogy a magyar fiatalok kevesebb bort isznak, és ez szerinte az egészségi megfontolásokon kívül a hazai közlekedés zéró toleranciája is hatással van, illetve az is, hogy a minőségi borfogyasztás a magyar fiataloknak különösen nehezen megfizethető. Azt meséli, amikor tavaly részt vett egy borkiállításon, több olyan huszonéves fiatallal is együtt dolgozott, akik nem isznak alkoholt.

„Az, hogy valaki a vendéglátó szakmában dolgozik és nem fogyaszt alkoholt, régebben szinte elképzelhetetlen volt. Lassan felnő egy olyan generáció, amelyik már egyáltalán nem – vagy nem úgy – piál, mint ahogy korábban mi.”
Valójában a borfogyasztásban világszinten alapvetően is évek óta érzékelhető a visszaesés: a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet szerint a borfogyasztás tavaly 2,6 százalékkal csökkent, ezzel elérte az 1996-os szintet – azóta nem volt ilyen alacsony ez a szám. Az egyik legnagyobb borfogyasztó Franciaországban a vörösborok iránti kereslet is feleakkorára esett, mint az 1990-es években volt, és bár összességében az alkohol iránti kereslet 2020-ban, a járvány első évében több mint 17 százalékkal nőtt, a bor iránti kereslet alig 1 százalékkal nőtt. Egy amerikai tanulmány pedig már azt jósolta, hogy a következő évtizedben az Egyesült Államok borfogyasztásának volumene 20 százalékkal csökken majd, amiben a fiatalabb korosztálynak kulcsszerepe lesz.

A Nielsen kutatócég adatai szerint a Z generáció tagjainak 45 százaléka mondta azt, hogy még soha nem ivott alkoholt. A Gallup felmérése azt is kimutatta, hogy tavaly a 21 és 34 év közöttiek 52 százalék vélte úgy, hogy még a mérsékelt alkoholfogyasztás is árt az egészségnek. Ez pedig összhangban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi, sokat idézett jelentésével, miszerint az alkoholfogyasztás semmilyen dózisban nem biztonságos.

A bor teljes alkoholmentesítésével már évtizedek óta kísérletezik a szakma. Jelenleg a gyakoribb eljárás a vákuumdesztilláció, ami egy kémiai eljárás, a ritkább, drágább, de jobb minőségű metódus pedig a fizikai eljárás, egyfajta fordított ozmózis, amelynek során komponenseire szedik a bort, majd kivonják belőle az alkoholt. A szakemberek szerint a technológia még biztosan további fejlesztéseket igényel – ahhoz is, hogy a bor az élvezeti értékét is megtartsa, a boripari szakember például azt mondja:
„Rengeteg alkoholmentesített bort kóstoltam eddig: 99 százalékuk ihatatlanul rossz volt. Tényleg csak néhány akadt közöttük, ami hasonlított egy jól iható bor ízére.”- véli Homoky Dorka borász.

Abban viszont biztos, hogy nem kell már olyan sokat várni arra, hogy megtalálják a megoldást a módszer tökéletesítésére, és szerinte ugyanez a jövő vár az égetett szeszes italokra is: az alkoholmentesített gint vagy vodkát ugyanis egyre inkább keresi a szórakozóhelyeken a fiatal közönség.
De míg az étel és alkoholmentes ital párosítások ma már több magyar étterem itallapján szerepelnek, a borkereskedések egyelőre kevésbé látják benne a potenciált, inkább múló trendnek gondolják. A boripari szakember ezzel szemben szintén úgy gondolja, hogy nagyon is érdemes lenne a trendre felkapaszkodni, és szerinte attól sem kell félni, hogy az alkoholmentesített borok a hagyományos borok konkurenciáját jelentik majd – sokkal inkább a limonádéét vagy a kóláét.
Végül nagyon fontos mindehhez hozzátenni, hogy a túlzott alkoholfogyasztás alapvetően továbbra is jelentős probléma Magyarországon, még ha friss és pontos adataink nincsenek is erre. A KSH utolsó összehasonlító adatsora a 2009-es, 2014-es és 2019-es éveket összevetve ráadásul azt mutatja, hogy a 18–34 évesek körében minden iskolai végzettség kategóriájában, még a diplomások körében is folyamatosan nőtt az alkoholfogyasztás 2019-ig. Szóval már csak emiatt is szerencsés lenne, ha az iparág erőteljesebben foglalkozni kezdene az alkoholmentesített italok előállításával.

https://telex.hu/eletmod/2024/09/11/fiatalok-csokkeno-borfogyasztas-alternativ-italok-alkoholmentesitett-borok-verjus-must