MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
A halála máig rejtély, egyszerűen köddé vált

A halála máig rejtély, egyszerűen köddé vált

24.hu / Stéger Dávid

1944. július 31-én a magasba emelkedett egy Lockheed P–38-as géppel, majd örökre eltűnt.

Antoine de Saint-Exupéry, A kis herceg szerzője 123 éve, 1900. június 29-én született. A francia író és pilóta rendkívül kalandos életet élt és rejtélyes módon halt meg, története máig számos titkot rejteget – írja a Múlt-kor.

Repülés és írás

Antoine de Saint-Exupéry már gyerekként verseket írt és odavolt a repülőgépekért. Már ekkor arról álmodozott, hogy egyszer ő maga is repülhet, ezért egyszer például lemezeket rögzített a kerékpárjához és a pedálokat őrült sebességgel hajtotta remélve, hogy felreppen az égbe.

Vágya 1921-ben vált valósággá, amikor elkezdte katonai szolgálatát, és pilóta lett. Később a repülés úttörőjeként dolgozott nemzetközi postajáratokon, ahol kezdetleges műszaki felszereltségű gépeken, rádió nélkül repült többek közt a Szaharában és az Andokban.

Legendás és hősies pilóta hírében állt, majd kalandjairól írni kezdett. Első meséje is A pilóta címet viselte, 1931-ben megjelent Éjszakai repülés című művével pedig 1931-ben kiérdemelte a szakma elismerését is.

Háború és rejtélyes eltűnés

A második világháborúban Antoine de Saint-Exupéry felderítőpilóta volt, ám amikor Párizs 1940-ben elesett, az író Amerikába menekült és New Yorkban telepedett le. Amikor a francia ellenállás és az amerikai szövetségesek közösen küzdöttek Németország ellen, előrehaladott életkora és korábban szerzett sérülései ellenére visszatért Európába, hogy kémkedéssel segítse a francia erőket.

Csupán 44 éves volt, amikor még egy utolsó küldetésre vállalkozott: 1944. július 31-én a magasba emelkedett egy Lockheed P–38-as géppel, majd örökre eltűnt.

Legismertebb könyve, A kis herceg csak egy évvel ezelőtt, 1943-ban jelent meg, azóta a világ egyik legnépszerűbb könyvévé vált. A történetet már több mint 250 nyelvre fordították le, és évente még ma is körülbelül 2 millió példányát értékesítik.

Ma a lyoni repülőtér is Antoine de Saint-Exupéry nevét viseli, számos európai, kanadai és latin-amerikai francia nyelvű iskolával együtt. Az euró bevezetése előtt a francia 50 frankos bankjegyet is az író arca díszítette, és egy ritka kék rózsát is kinemesítettek a tiszteletére. A kis hercegből több filmet, sorozatot is készítettek, és számos művészeti alkotást inspirált.