MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Visszavonták a keresetet Cristiano Ronaldo ellen

Visszavonták a keresetet Cristiano Ronaldo ellen

m4sport.hu

Az ügyészség ejtette a nemi erőszakkal vádolt focista ügyét.

A nevadai ügyészség bejelentette, nem emelnek vádat Cristiano Ronaldo ellen – írja a TMZ. A Juventus futballistáját egy 2009-ben, állítólagosan elkövetett nemi erőszak miatt vizsgálták, de az ügy bizonyítékok hiányában már azelőtt véget ért, hogy a bíróság elé került volna.

Ronaldo ellen Kathryn Mayorga indított polgári jogi pert, azt állítva, hogy a sportoló 2009-es találkozásukkor megerőszakolta.

Már akkor, 2009-ben feljelentést tett, de Cristiano Ronaldót nem nevezte meg, a nyomozást lezárták.

2010-ben a két fél ügyvédein keresztül peren kívüli egyezséget kötött, majd a következő nyolc évben semmi nem történt.

Kathryn Mayorga 2018 augusztusában kérte a nyomozás újraindítását és ekkor már nevén nevezte Cristiano Ronaldót, mint a 2009-es eset elkövetője. A futballista tagadta az ellene felhozott vádakat.

2019 májusában a nő ügyvédei visszavonták a keresetet, ám a rendőrség hivatalból folytatta a nyomozást, ezt követően jutottak el oda, hogy a vádak nem bizonyíthatóak, ezért nem indul eljárás.