ERÖV csík
MENÜ
2017. november 23.
Kelemen, Klementina
Véres és szomorú örökség, 70 éve vált szét India és Pakisztán

Véres és szomorú örökség, 70 éve vált szét India és Pakisztán

hvg.hu

Az 1947-ben különvált India és Pakisztán viszonyát ma is beárnyékolja a fájdalmas  múlt.

Több ezer tárggyal, dokumentummal, fényképpel és papírra vetett személyes történetekkel a jövő héten teljesen átadják az indiai szubkontinens 70 évvel ezelőtti kettéosztásának emléket állító egyetlen múzeumot. Az indiai Amritszárban a városházán kialakított emlékhelyet tavaly októberben egyszer már megnyitották, de akkor a tárlatnak csak a harmada vált elérhetővé a közönség számára. Talán a függetlenség augusztus 15-ei évfordulója utáni második avatóünnepséggel is a létesítmény ritkaságát és jelentőségét akarják hangsúlyozni. A múzeumot teljes mértékben közpénzből és személyes emlékekből hozták létre, így hűen mutatja a szubkontinensnek a függetlenné válásával egy időben történt, Indiára és Pakisztánra osztásának brutalitását.

Ami azért rendkívüli, mert eddig egyik ország sem volt hajlandó szembenézni a hét évtizeddel ezelőtti véres és szomorú örökséggel. Az újdelhi és az iszlámábádi kormányok által jóváhagyott történelemkönyvek egyoldalúan számolnak be az akkori eseményekről. Mire valaki eléri a huszadik életévét, úgy beléégnek a részrehajló magyarázatok, a féligazságok, hogy tényként kezeli a hivatalos álláspontokat. A pakisztáni középiskolákban például „árulóknak” és „gyilkosoknak” mondják a hindukat, akik muszlimokat „mészároltak le”. Indiában pedig azt tanítják, hogy Mahatma Gandhi, az indiai függetlenség legendás vezéralakja egész India egységéért küzdött, míg Mohamed Ali Dzsinnah, Pakisztán alapítója összejátszott a brit gyarmatosítókkal a különválás érdekében.

Hipotetikus a kérdés, hogy mi lett volna, ha az egykori brit gyarmatbirodalom „koronaékszere” egyben marad? Tény viszont, hogy hosszas tárgyalások után az akkori kulcsfigurák – Gandhi és Dzsinnah mellett Dzsaváharlál Nehru, India első kormányfője, illetve Louis Mountbatten, az utolsó brit alkirály – a kettéválás mellett döntöttek, azt remélve, hogy véget vetnek a függetlenségi harcban elharapózó erőszaknak. A tervezés azonban vacak lett, a britek pedig – miután az 1930-as évektől folyamatosan késleltették a szabadság megadását – hirtelen egy egész évvel előbbre hozták az 1948 közepére tervezett kivonulásukat.

A felfokozott hangulatban szinte kódolva volt a tragédia. Pakisztán a muszlim többségű északnyugati és északkeleti területekből, India pedig a jórészt hinduk lakta hatalmas köztes térségből jött létre. De két tartományt, Pandzsábot és Bengált nem tartottak egyben, az azokat átszelő határt pedig két nappal a függetlenség kikiáltása után húzták meg. A rettegés és az egyre fokozódó erőszak miatt az emberek a saját kezükbe vették sorsukat. Senki sem akart kisebbségben élni, és maguk körül sem akartak kisebbségeket.

A modern kori történelem legnagyobb menekülthullámában 12–14 millió ember kerekedett fel, fél- és egymillió között lehetett a meggyilkoltak és az éhínség, betegség miatt elhunytak száma. Legalább 80 ezer nőt raboltak el vagy erőszakoltak meg – rendszerint a másik valláshoz tartozó férfiak. Állítólag az is előfordult, hogy a közösségek megölték a saját nőtagjaikat, hogy ne lássák őket mások által „bemocskolni”. A rémtetteket nem polgárháborúban rivális hadseregek követték el, és az erőszak sem spontán módon alakult. Történészek szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy gyakran a második világháború után leszerelt, fiatal férfiakból álló, szervezett és felfegyverzett csoportok klasszikus etnikai tisztogatásokat hajtottak végre.

Boltosok, kereskedők, földesurak, helyi vezetők, sőt politikusok által pénzelt és irányított milíciák a rendőrségnek és a katonáknak is nekimentek. Volt olyan banda, amelyik harci elefántot is bevetett. Az öldöklésben a felbujtáson túl az önvédelemtől a bosszúig, a családi viszályok rendezésétől a fosztogatásig számos ok szerepet játszott, de az irányítottság magyarázatot adhat az őrület mértékére. A mogul, szikh és brit építészetéről, költőiről, egyetemeiről és könyvesboltjairól híres pakisztáni Lahore jelentős része romokban hevert. A szőnyegkötészetéről és selyméről ismert indiai Amritszárban a pusztítás nyomait öt évig tartott eltüntetni.

Pedig különösen a brit gyarmati idők előtt a hinduk, a muszlimok, a szikhek és más vallásúak alapvetően békésen éltek egymás mellett. Sok esetben – mint például Pandzsábban – még ugyanazt a nyelvet is beszélték. Sőt vannak, akik úgy emlékeznek, hogy a különböző vallási közösségek között erős kapcsolatok voltak, a templomok, kegyhelyek, mecsetek egymás mellé épültek, az egyik hit adományozói más felekezeteket is támogattak, a kulturális és vallási fesztiválokat együtt ünnepelték. A regionális identitás szinte erősebb volt, mint a vallási hovatartozás.

A felosztás mérhetetlen károkat okozott, és azóta sem történt meg az elszámoltatás, a bűnösök megnevezése, nem indult megbékélési folyamat, a sebek nem gyógyultak be. A kettéosztás fájó öröksége a mai napig mételyezi a két ország viszonyát. India és Pakisztán három háborút is vívott egymással, az elsőt mindjárt 1947 októberében Kasmírért, amely azóta is kettéosztott. A másodikat szintén a muszlim többségű egykori hercegségért 1965-ben, a harmadikat pedig 1971-ben, amikor – India segítségével – Kelet-Pakisztán elszakadt a nyugati résztől, és Banglades néven új ország jött létre. Ami újabb tüske Újdelhi és Iszlámábád viszonyában.

A másik démonizálása súlyos gazdasági és társadalmi károkat okoz. A két főváros között mindössze 700 kilométer a távolság, de nincs közvetlen repülőjárat, ahogy a két ország között általában is gyér a légi összeköttetés. A szárazföldi határon alig van átjárás, és bár mindkét nemzet él-hal a krikettért, csak harmadik országban játszanak egymás ellen. India kereskedelmi forgalma nagyobb Nigériával vagy Belgiummal, mint nyugati szomszédjával. Bár Pakisztánban igen népszerűek az indiai Bollywood filmjei, és Indiában is kedveltek a pakisztáni szappanoperák, a kulturális szálak vékonyak. Még az információáramlás is nehézkes, hiszen egyetlen jelentős médiaorgánum sem tart tudósítót a másik országban.

A két atomhatalom közti ellenségeskedés mindkét társadalmat deformálja. Pakisztánban az úgymond indiai fenyegetettség miatt a hadsereg és a titkosszolgálat hatalma megkérdőjelezhetetlen. Az 1,3 milliárdos Indiában a muszlim kisebbség majdnem akkora, mint Pakisztán 200 milliós, többnyire muszlim lakossága. Demográfusok szerint az évszázad közepére India muszlim kisebbsége lesz a világ legnagyobb muszlim lakossága, megelőzve Indonéziát. Ennek ellenére a muszlimok alulképviseltek az indiai parlamentben és a közéletben, és a nacionalista hindu kormányzat 2013-as hatalomra jutása óta egyre jobban fokozódik ellenük az erőszak. India kettéosztásával a világ egyik legveszélyesebb geopolitikai törésvonala jött létre, amely alapvetően határozza meg Ázsia jövőjét.