Kánikulai hétvégének nézünk elébe, hirtelen tört ránk a nyár. Aki teheti vízpartra, vagy a hegyekbe utazik, de legalábbis árnyékos helyet keres. Nem készítettek statisztikát, de kíváncsi lennék arra, hogy hányan napoznak, strandolnak telefon nélkül. A legelképesztőbb szituációkban is jelen van a mobil, a ma embere úgy érzi, hogy folyamatosan, megszakítás nélkül online készenlétben kell állnia. Érdeklődve figyelem a Balaton parton is honfitársainkat, miközben a strandon időznek, az árnyas fák alatt heverésznek, kéz a kézben sétálnak, vagy a büfénél állnak sorban, akkor is fél szemmel a mobilt pásztázzák. De hasonlóan lehangoló, amikor egy társaság – család, vagy barátok – egy asztal körül ülnek, és futó pillantást sem vetnek egymásra. Semmi beszélgetés, semmi nevetés. Függőség, fogalmazta meg egy ismerős házaspár férfitagja, aki megpróbálta örökmozgó, temperamentumos feleségét rábeszélni, hogy húsz percre tegye el a kezében mindig készenlétben tartott telefonját. Legalább addig, amíg megiszunk néhány hosszúlépést, és egy kicsit beszélgetünk. Az asztalon feküdt a kütyü, közben szó szót követett, és megváltottuk a világot. Nem történt semmi pótolhatatlan, és senki nem maradt le semmiről. Választ adtunk arra, mit történhet, ha egy kicsit a valóságos emberi kapcsolatokra figyelünk. Legalább olyan izgalmas, mint a virtuális jelenlét. Érdemes megpróbálni.