MENÜ
2019. június 25.
Vilmos
Válasz nélkül

Válasz nélkül

Takács Zsuzsa • fotó:

Honfitársunk nem pénzt várt. Csupán egy levelet, és minimum két szót: „elnézést kérünk”.

A tizenkettedik, utolsó csíksomlyói zarándoklatára készült. Olvasónk, a szekszárdiak által jól ismert nyugdíjas nyelvtanár, mindent elkövetett, naponta edzett, és teljesítette a Remetétől Szálkáig tartó túrát. A kihívást csak növelte, hogy időközben, másfél éves várakozás után, csipőprotézis műtéten esett át. A rehabilitáció három hetes szakaszát is bekalkulálva éppen indulhatott volna. Hévizen történt a rehabilitáció, és ez a tény történetünkben meghatározó. A gyógyturisztikai centrumnak számító város főterén fesztivált tartottak, és az elektromos kábelek földön kacskaringózó, letakart kötegében, a nagy tömegben szerencsétlenül elesett. Egy étterem pincérei szaladtak segítségére, elmondták, nem ő az első. Rendszeresen történik itt baleset. Megjárta a sürgősségit és később találkozott egy másik kárvallottal, aki éppenséggel elektromos kocsijából repült ki a mozgást akadályozó kábelek miatt. A redukált rehabilitációs kezelések után, immár erős térdfájdalmakkal hazatérő olvasónk ajánlott levelet küldött Hévíz polgármesterének. Leírta, hogy szép a város, élményszerű honismereti könyvbemutatón járt, a múzeum is tetszett neki, de saját esetén keresztül felhívta a figyelmet a balesetveszélyre. Ezután telefonált is, ám a recepciós azzal szerelte le: kérjen kártérítést, úgyis gazdag a város. Honfitársunk azonban nem pénzt várt. Csupán egy levelet, és minimum két szót: „elnézést kérünk”. Egy választ. Gesztust és talán tetteket. Miért olyan ismerős a történet?