MENÜ
2019. március 20.
Klaudia
Űrhajó, összehajtható szárnyakkal

Űrhajó, összehajtható szárnyakkal

hvg.hu

A NASA új űrhajóját úgy hívják, hogy Álomvadász, és össze lehet hajtani a szárnyait.

Három éven belül valósággá válhat a Dream Chaser névre keresztelt űrrepülő, ami a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomás legénységének viszi majd az utánpótlásokat.

Ahhoz, hogy a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó tudósok folyamatosan végezni tudják a munkájukat, sok más mellett az is kell, hogy menetrendszerűen kapják meg a megfelelő utánpótlást a földi bázistól. Mindez elméletileg nem tűnik egy nehéz feladatnak, hiszen "csak" fel kell lőni nekik egy rakétával az ellátmányt, és már meg is van oldva minden. Pedig ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, és többek között az sem mindegy, hogy mivel juttatják célba a rakományt. A jelek szerint a NASA most talált egy, az eddigieknél jobb megoldást erre.

A Sierra Nevada Corporation (SNC) egy olyan űrhajót fejlesztett, amivel az ígéretük szerint az eddigieknél hatékonyabban és biztonságosabban lehetne megoldani az ISS legénysége számára összekészített rakomány elszállítását. A cég Dream Chaser (magyarul: Áloműző vagy Álomvadász) néven mutatta be a saját fejlesztésű űrrepülőjét, amire nemrég a NASA is rábólintott, így hamarosan a gyártása is megindulhat.

A Space News beszámolója szerint az SNC eredetileg olyan, a Nemzetközi Űrállomás felé tartó missziókhoz tervezte az űrrepülőjét, amelyben emberek is részt vesznek, ám e téren végül a SpaceX és a Boeing futott be győztesként. A cég azonban nem adta fel, és úgy tervezte át a Dream Chasert, hogy az a rakomány szállítására legyen alkalmas. A jelek szerint ez az ötlet már jobban tetszett a NASA-nak.

Az űrhajót úgy alakították ki, hogy a szárnyait össze lehessen hajtani. Az űrbe jutva dokkolna az ISS-hez, majd a rakomány "átadása" után visszatérne a Földre. Mindezt úgy, hogy a rakomány modult "feláldozza", így az elégne a légkörben. A Dream Chaser viszont így könnyen és biztonságosan tudna landolni.

A tervek szerint az űrrepülő 2020 végén mutatkozhat be először.