MENÜ
2019. július 18.
Frigyes
Ultramodern tájképek – tántoríthatatlan művésziség

Ultramodern tájképek – tántoríthatatlan művésziség

index.hu

107 évig lappangott az egyik legdrágább magyar festőnő képe.

Egy magyarországi magángyűjteményből került elő az a festmény, amely hamarosan rekordáron kelhet el a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján. Dénes Valéria nevét kevesen ismerik, pedig ő a 20. század első felének legdrágább képeket festő magyar festőnője.

Egy évtizednyi alkotás sem jutott neki, életművéből alig több mint egy tucat festményt ismert. A 107 év lappangás után felbukkant, a belgiumi Brugge városát ábrázoló monumentális képe az életmű legkiemelkedőbb darabja, amely átírja azt, ahogy eddig a magyar kubizmust ismertük.

Dénes Vali képei ultramodern dolgok

Dénes Valéria Budapesten született 1885-ben. Szablya-Frischauf Ferenc iskolájában tanult, 1907-től nyaranta a nagybányai művésztelepen festett. Itt ismerte meg az olasz származású kaposvári festőt, Galimberti Sándort, akivel később Párizsban szerelembe esett. 1911-ben házasodtak össze, miután Galimberti elvált szintén festő feleségétől (a Budapest Főváros Levéltára által digitalizált válási iratokba itt bele is nézhet).

Galimbertiék a Musée du Luxembourg mellett, a rue de Vaugirard-on laktak. Benne voltak a kortárs művészeti élet sűrűjében: Dénes Valéria nemcsak Henri Matisse számos tanítványának egyike volt, hanem férjével együtt elkísérhette marokkói útjára is. Az erős szimbiózisban alkotó, hasonló motívumokat és festésmódot használó házaspár egyfajta ikerművészetet hozott létre, amit rendszeresen bemutattak a párizsi szalonokban.

„Dénes Vali két tájképe ultramodern dolgok”– jelentette a Pesti Hirlap tudósítója a Függetlenek 1912-es párizsi kiállításáról. „Jézus Urunk 1912-ik esztendejének ragályos betegsége, a ’cubisme’ itt ugyanis teljes erejével dühöng. Hogy mi a ’cubisme’? Magyarul ’köbészet’-et jelent, meg azt, hogy néhány meghibbant agyvelejű és reklámhajhászó 'festő' felfedezte, hogy az egész mindenség tulajdonképpen különböző színárnyalatú kockákból áll és azóta az új irány követői ilyen kockákból pingálnak meg mindent: sarokházat, tehenet, görögdinnyét, más állapotban levő aktokat, fejet, lábat, billiárdgolyót, mindent, mindent...”

Ahogy az lenni szokott, a nyugaton épp legmenőbbnek számító, friss művészeti irányzat a konzervatív hazai közvéleményből megütközést váltott ki.

1914 elején a Galimberti házaspár együtt állított ki a budapesti Nemzeti Szalonban, Dénes Valéria 77 képet. Összes festménye a művészettörténészek szerint százra tehető. Ez az utolsó kiállítás volt valójában az egyetlen hazai sikerük: míg a korábbi bemutatkozásokat majdnem általános értetlenség fogadta, eddigre egyre többen felismerték művészetük jelentőségét, és a képek fogadtatása legalábbis vegyes volt. A megnyitón már a hivatalos Magyarország is képviseltette magát egy minisztériumi osztálytanácsos személyében. Galimbertiék sokat köszönhettek Bölöni Györgynek, Ady jóbarátjának, aki mindent megtett azért, a magyar közönséggel megszerettesse az újító szellemű művészpárost.

Dénes Valéria finomabb és érzékenyebb, csaknem szellemi irányítója társának, aki erősebb, brutálisabb, de néha pikturálisabb is. (...) Így, bemutatkozásuk erejében, jókor jövő példák megmutatni azt, hogy milyen elmaradt, stagnáló és megbámult lett a régi magyar naturalizmus, amely valamikor előljáró szerepet vitt. Milyen új utak, új szemlélődések nyíltak meg azok előtt, akik a természet ölén élnek és piktor módra igyekeznek festeni – ajánlgatta a párizsias kubistákat a Világ hasábjain megjelent kritikájában, kissé ravaszkás módon pont a magyar közönség hagyományos föld- és természetszeretetére apellálva.

Pár hónappal később kitört az első világháború, és Déneséknek kisfiukkal együtt menekülniük kellett Párizsból. Belgiumon és Hollandián keresztül jutottak Kaposvárra, onnan Pécsre, ahol Galimberti önként bevonult katonának.

A művészházaspár élete itthon kettős tragédiával ért véget. 1915-ben a férje életéért rettegő, sokat idegeskedő Dénes Valéria tüdőgyulladást kapott, és alig harmincévesen meghalt. Galimberti Budapestre hozatta a holttestet, hároméves gyereküket a rokonoknál hagyta és egy Műcsarnok mögötti padon szíven lőtte magát. Búcsúlevelét leközölték az esettel részletesen foglalkozó korabeli lapok, ezt írta:

„ Vali nélkül nem tudok élni. Feleségemmel egy sírba temessetek. A jegygyűrűmet hagyjátok az ujjamon. Vigyázzatok Mariora.”

Brugge-i helytörténészek is segítettek

Kelen Anna művészettörténész, a Virág Judit Galéria munkatársa az Indexnek elmondta: a brugge-i helytörténeti múzeumot is megkeresték, hogy segítsenek azonosítani, hol készült pontosan a kép. Kiderült, hogy lehetetlen megmondani, mert ugyan több épület felismerhető rajta, Dénes Valéria sajátos tömörítése és rálátásos technikája miatt a valóságosnál kisebbnek tűnnek a távolságok.

Az 1914-es budapesti kiállítás kritikusa is kiemelte ezt: „...majdnem az aviatikus nézőpontjából felvett városkép a festmény motívuma. Sajátságos, mennyire szeretik ezt a rálátásos festést: Nagybányán, Párizsban, Budán s másutt is egész sor képet festettek — toronyból. Természetes, hogy ily nézőpontból még a naturalisztikusan festett kép is idegenszerű nekünk többi embereknek [...]. Galimbertiéknél az idegenszerű jellemvonást tetézi az a körülmény, hogy a naturalista akcentust tudatosan kerülik. Csendéleteik is mind rálátásosak, sőt egy-egy akt hátterébe festett városkép is rá látásos. [...] E sok idegenszerűség következtében a képek nem igen érdekelték sem a közönséget, sem a kritikát.”

Dénes Valéria 1912–1913 körül, nem véletlenül került Brugge-be. A belga kisváros ugyanis fontos, de elfeledett szerepet vitt a 20. századi magyar modernizmusban. Először Rippl-Rónai József járt itt 1901 környékén, az ő nyomában Czóbel Béla, Márffy Ödön és sok más Párizsban tanuló fiatal magyar festő. Egry József egyik brugge-i képe szerepel is a mostani aukciós kiállításon.

Hitte, hogy képes kitölteni egy óriási vásznat

„Nőben soha nem láttam ezt az önmegtagadást. Ezt az ügynek-élést. Ezt az abszolút és tántoríthatatlan művésziséget, mely nyílegyenesen ment a maga útján”– írta Dénes Zsófia, a festőnő kuzinja és Ady (egyik) menyasszonya 1915-ös Nyugatbeli búcsúztatásában.

Dénes Valéria néhány év alatt létrehozott életműve pár kép kivételével elpusztult vagy lappang. A nagy háború kitörésekor a festmények egy része Párizsban rekedt, Galimbertiék menekülése közben további képek maradtak Belgiumban és Hollandiában. Több festményüket Dénes Zsófiára bízták, de ezek közül huszonnyolc megsemmisült a második világháború alatt. Azt is tudni lehet, hogy Galimberti műveit a húszas években nyersanyagként hasznosította a Képzőművészeti Iskola. Ma Dénes Valériától alig húsz, Galimbertitől harminc alkotás ismert.

A most 36 millió forintos kikiáltási áron induló Dénes-kép a művészettörténészek szerint a fauvizmus és a kubizmus szintéziseként létrejött csúcsdarab, amely felvillantja a torzóban maradt életmű elementáris erejét.