MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Több teszt kell, különben nagy baj lesz!

Több teszt kell, különben nagy baj lesz!

444.hu

A járvány lassításához nem elég csak a megbetegítettek szűrése, mert a fertőzötteket is izolálni kell.

 - figyelmeztet az immunbiológiai intézet igazgatója

Magyari Péter
EGÉSZSÉGÜGY
március 15., vasárnap 19:31
20760
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vasárnap már hivatalosan is kérte a kormánytól, hogy sokkal több koronavírus-tesztet végezzenek el. Az elmúlt napokban számos kórházi orvos mondta lapunknak ugyanazt: túl sokszor fordult már elő, hogy nem tesztelt betegeket ápoltak normál kórházi körülmények között, mert a kórházak egyetlen központon, a László kórházon keresztül kérhetnek csak szűrést, és a szűrés protokollja rendkívül szigorú. Sok esetben mire a László Kórház kiküldi a tesztet, addigra a betegek tucatnyi orvossal és ápolóval kerülnek kapcsolatba. Emiatt az ország sok kórházából kerültek karanténba orvosok és ápolók, akik nagyon hiányoznak az egyébként is létszámhiányos ellátásból. Csak Budapesten több tucat egészségügyi dolgozóról tudunk, akik az elmúlt napokban azért kerültek karanténba, mert nem tudták időben tesztelni később pozitívnak bizonyult pacienseiket.

A kérdésről nyilatkozott a 444-nek Falus András, immonológus szakértő, Széchenyi-díjas tudós, a SOTE Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója.

Szerinte csak szervezés kérdése, hogy sokkal több tesztet lehessen Magyarországon elvégezni. Szakértelem és technika bőven van hozzá. Kulcskérdés, hogy időben elkülönítsük a vírusos személyeket, mert csak így lehet az ellátórendszer összeomlását elkerülni.Falus András elmondta, hogy a vírust polimeráz-láncreakció (PCR) technológiával mutatják ki a tesztelt személyek mintáiból. A technológia a 80-as évek vége óta az egész világon elterjedt, széles körben használt, olcsó és egyszerű. Az egyetemen, ahol tanít, a diákok is el tudják végezni. A teszt eredménye órák alatt megvan, ráadásul a munka automatizált, így nem igényel sok munkaerőt, nincs szükség például pipettával bajlódó laboránsokra.

Magyarországon legalább száz laboratórium alkalmas technikailag a vizsgálat elvégzésére. Ugyanakkor ahhoz, hogy egy teszteredménynek terápiás következményei is legyenek - azaz elkezdődjön az orvosi ellátás - szükséges, hogy a tesztet elvégző laboratóriumnak megfelelő akkreditációja legyen, hiszen itt egy orvosi diagnózis kiadásáról van szó.

Falus tudomása szerint legalább 20-30 laboratórium van Magyarországon, amelyek ezzel az akkreditációval is rendelkeznek. "Azt nem értem, és ez sokunk számára kérdés, hogy miért nem tudhatjuk pontosan, hogy hány ilyen labor van, hogy hol folyhatnának ilyen vizsgálatok, és miért nem lehet gyorsan megszervezni a tesztek számának emelését? A titkolózástól mindenki gyanakodni kezd, ez abszolút nem jó irány" - mondta.

Szerinte nagyon fontos lenne a betegekkel kapcsolatban állt személyek gyors szűrése, és azokéi is, akik olyan földrajzi területekről érkeztek, ahol rendkívül sok megbetegedés történt. Hivatalosan csak azokat szűrik most Magyarországon, akik kontaktok voltak és tüneteik is vannak.

Falus András figyelmeztetett, hogy a fertőzöttek és a megbetegítettek közül az előbbiek jóval többen vannak. A fertőzöttekben is jelen van a koronavírus, tovább is adhatják, de tüneteik csak a megbetegítetteknek vannak.

A járvány lassításához nem elég csak a megbetegítettek szűrése, mert a fertőzötteket is izolálni kell.

A vírus hihetetlenül gyorsan terjed, és Falus szerint a legfontosabb, amit tehetünk, hogy lassítjuk a terjedését, mert csak úgy lehet elkerülni, hogy az ellátórendszer összeomoljon. Ha hirtelen nagyon sok ember betegszik meg, akkor "borzalmas döntések elé állnak az orvosok", mert nincs annyi lélegeztőgép, mint amennyire szükség volna az összes beteg életben tartásához. Ahogy ez néhány olaszországi kórházban meg is történt, dönteni kell, hogy kinek az életét mentsék meg.

Minél több fertőzöttet sikerül izolálni, azaz megakadályozni, hogy másokkal kapcsolatba kerüljenek, annál jobbak az esélyek arra, hogy ezt a forgatókönyvet elkerüljük, mert a vírus terjedésének csúcspontja kevésbé lesz kiugró, hiszen a lassításával egyszerre kevesebb ember betegszik meg.

"A jóakarat a magyar egészségügyben ma megvan szerintem, de a szervezetlenség egyelőre rengeteg gócpontot hagy izolálás nélkül" - mondta Falus. "Ez infektológiai és nem politikai kérdés. Ezért sem volt szerencsés, amikor az EMMI az orvosi kamarát támadta, én ezt a hozzáállást felelőtlennek érzem. Én semmilyen politikai nyilatkozatot nem akarok tenni, kizárólag szakmai szempontok alapján nyilatkozom."

A szakmai modellek szerint Magyarországon egy hét múlva 1-2 ezer, két hét múlva 40-50 ezer fertőzött lesz, magyarázta Falus András. "A fertőzötteket legalább az otthonaikban izolálni kell, különben nagy baj lesz. A kiszűrésükhoz viszont több labor kell."

"Az emberek életének védelme mindent felülír. És ez most abszolút vészhelyzet" - figyelmeztetett.