Tam_Bau
MENÜ
2019. május 27.
Hella
Tipikus hibák a fürdőszoba-felújításban

Tipikus hibák a fürdőszoba-felújításban

otthonneked.hu

Egyik tipikus hiba, amikor járólapok kerülnek a falra, illetve csempe a földre.

Nem véletlenül lettek így elnevezve: a járólapok erősebbek, nehezebbek, sok esetben nem is alkalmasak arra, hogy a falra kerüljenek.
Ha a hidegburkolatokat a megfelelő helyen alkalmazzuk, a végeredmény tartósabb lesz. Hasonlóan nem jó ötlet túl nagy méretű hidegburkolatot választani kis fürdőszobába, mert nem tud érvényesülni. Kis felületre túl kevés egész lapot lehet feltenni, ez inkább zavaró, mint elegáns hatást kelt. Vigyázni kell a kis méretekkel is, mert zsúfolttá tehetik az amúgy sem túl tágas teret. A legegyszerűbb megoldást a közepes méretű lapok választása jelenti.
Amikor egy olyan funkcionális helyiségről van szó, mint a fürdőszoba, mindent a praktikumnak kell alárendelni. Ahhoz, hogy a helyiséget kényelmesen lehessen használni, a szaniterek között megfelelő térnek kell lennie, hogy az emberek kényelmesen mozoghassanak, álljanak vagy üljenek. Például a vécécsésze és az előtte levő tárgy között legalább 60 cm távolságot kell tartani. A törülközőtartók helye a kagyló, a kád, illetve a zuhanyfülke közvetlen közelében van, kötelezően karnyújtásnyira.
Tipikus eset, amiből sokat láttunk már: a sarokkád esete a panelben. Elfoglalja a fél fürdőszobát, ami még kisebbnek néz ki, zsúfolttá teszi a teret, amit egyszerűen lehetetlenség lesz kényelmesen használni (és itt nem csak a kádra gondolunk). Egy kicsi fürdőszobában nincs mit keressen a sarokkád vagy a dupla mosdó. Ha luxus fürdőszobára vágyik, de nincs hozzá elég tere, inkább a hidegburkolatok segítségével adja meg a fényűző hangulatot.
A fürdőszobai ventilátor, amit gyakran elfelejtünk bekapcsolni, a fürdőszoba egyik legfontosabb berendezése. A jó szellőzésnek és gyakori levegőcserének számos előnye van, többek között megmentheti Önt a falak penészesedésétől, a fém elemek rozsdásodásától, a gombásodástól. Ha van rá lehetőség, ablakot kell kialakítani, mivel a remek szellőzésen túl természetes fényt is biztosít, és maga a tér is optikailag nagyobbnak fog tűnni.