MENÜ
2020. szeptember 28.
Vencel
Terrortámadás egy manchesteri koncerten

Terrortámadás egy manchesteri koncerten

24.hu

A feltételezett terrortámadás egy koncert után történt, amin nagyon sok fiatal vett részt.

Huszonketten meghaltak és ötvenkilencen megsebesültek, amikor robbanás történt hétfő éjjel, helyi idő szerint fél 11 körül a Manchester Arenában, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertje után a stadion előcsarnokában – számolt be a BBC. Az emberek épp távoztak a helyszínről.

Az első hírek még 19 halottról szóltak, a manchesteri rendőrség ottani idő szerint reggel hét óra körül közölte, hogy nőtt a halálos áldozatok száma. A Guardian tudósítása szerint többeket a helyszínen láttak el.

A Külügyminisztérium nem tud magyar érintettről.



A rendőrség terrortámadásként kezeli a történteket. A manchesteri rendőrfőnök közölte: gyerekek is vannak a halálos áldozatok között, és a merénylő is életét vesztette.

A terrorelhárítás és az MI5 belbiztonsági szervezet is részt vesz a lehetséges közreműködők utáni kutatásban.

Amber Rudd belügyminiszter arról beszélt, hogy barbár támadás történt, amely szándékosan a legkiszolgáltatottabbak, egy popkoncerten résztvevő gyerekek és fiatalok ellen irányult. A cél szerinte az, hogy félelmet keltsenek és megosszák az embereket, de meg van győződve arról, hogy ez nem fog sikerülni.

Iraki sajtóbeszámoló szerint az Iszlám Állam jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

A brit közmédia tudósítója a helyszínen önkéntes mentőkkel beszélt, akik elmondták, hogy a sérülteknek repeszektől származó sérüléseik vannak.

21 ezren lehettek a koncerten, sok gyermek és tinédzser. Sokan a városban ragadtak, nem tudnak hazajutni – írja a Guardian. Nekik a helyiek igyekeznek segíteni, sokan szállást ajánlottak, teát visznek, ingyen fuvart ajánlanak, amihez a taxisok is csatlakoztak. A lap azt írja: az egyik manchesteri kórház baleseti osztályát, ahol a sebesülteket kezelik, lezárták a rendőrök, bizonyítékok tárolására használt zacskókkal járnak ki-be a nyomozók.

Sok tinédzsert a Twitteren keresnek eltűntként.

Andy Holey, aki feleségéért és lányáért ment az arénához, a BBC-nek elmondta: miközben várakozott, hatalmas robbanás történt, ami tíz méterre lökte őt. Emberek hevertek a földön, ő felkelt és a családját kezdte keresni, akik végül épségben előkerültek. Holey szerint a robbanás a jegypénztár közelében történt.



Emma Johnson és férje két gyermekére várt, amikor megtörtént a robbanás. „Az egész épület megrázkódott, majd tűz lobbant fel” – mondta, és ő is hozzátette, hogy a földön mindenfelé emberek feküdtek.

A rendőrség körülzárta a környéket, igyekeznek az embereket minél messzebb szorítani. A BBC tudósítója szerint nagyon sok a fiatal. Mindenki igyekezett minél többet megtudni arról, hogy mi történt, és tudatni családjával, hogy épségben van.

Ariana Grande a Twitteren azt írta: „Összetörtem. A szívem mélyéből sajnálom. Nincsenek szavaim.” Az énekesnő felfüggeszti turnéját, ami Lengyelországot és Németországot is érintette volna.

Nagy-Britanniában június 8-án előrehozott parlamenti választások lesznek, a történtek miatt viszont a pártok azt közölték, felfüggesztik a kampányt.