MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Tanulni soha nem késő

Tanulni soha nem késő

Takács Zsuzsa • fotó: monster.com

A koronavírus-járvány után sok minden megváltozott, átalakult, leginkább a gondolkodásunk.

Több lábon állni, újrakezdeni, alkalmazkodni és tanulni. Ezek korunk legfontosabb tulajdonságai, melyek nélkül szinte lehetetlen egy életen át sikeresen és boldogan élni. Alig néhány hét, vagy hónap elzártság kellett ahhoz, hogy rádöbbenjünk, új készségek, más metódusok kellenek, olyasmire kell készülnünk, amit eddig nem ismertünk. Van, akinek könnyebben megy ez, másoknak hatalmas kihívás, másként szocializálódtunk, mást tanultunk a családban, az iskolában, és a társadalmi környezetünk sem preferálta eddig ezt a rugalmasságot. Magam is érzékeltem azt a kicsit pejoratív árnyalatot, mellyel a vállalkozó szót eddig kimondták egyesek, pedig az igazi vállalkozói lét pontosan ezt takarja. Tudom, minden történelmi korszaknak megvannak az idealizált jellemképei, hol vagyunk már a középkori lovagi erényektől, vagy akár a szocialista embertípus beilleszkedésre kész jellemzőjétől? A kiszámíthatóság, megbízhatóság mellett ma másra kell felkészíteni a fiatalokat, ehhez azonban a képzési rendszernek, az idősebb generációnak is változnia kell. Kritikai szellem és nyitottság, próbálok tanulni a gyermekeimtől.