MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Szabadságkoncert és tüntetés, az 1989-es ravatal képével

Szabadságkoncert és tüntetés, az 1989-es ravatal képével

444.hu

Tüntetéssel kezdődött a Szabadságkoncert a Hősök terén.

Harminc évvel ezelőtt temették újra Budapesten Nagy Imrét és négy társát, ezért a kormány bulit szervezett a Hősök terére Ingyenes Szabadságkoncert – 30 Éve Szabadon címmel. A házigazda Nagy Feró, fellép többek között az R-Go, a Beatrice, Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, a Republic, a Piramis, és Vikidál Gyula, akiről 2004-ben derült ki, hogy az 1980-as években a Dinamit tagjaként Dalos fedőnéven jelentett.

A 24.hu szerint a esemény elején ellenzékiek tüntettek a Hősök terén, azért, hogy kifejezzék nemtetszésüket „az 1989/90-es rendszerváltás immár naponta meghamisított emléke” miatt.

A demonstráció szervezői (Donáth László, Eörsi László, Jánosi Katalin, Rainer M. János, Rajk László, Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Mária) és a hozzájuk csatlakozó közel 100 ember egy molinót emelt fel, – amely az 1989-es ravatal díszletét ábrázolta – és arccal a Műcsarnok felé fordulva egy perces néma felállással adóztak 1989 emlékének. Az esemény pár percig tartott, aztán elmentek, a tiltakozásról a 24.hu videót készített.