MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Sportolónők az intim közelségű kamerák ellen

Sportolónők az intim közelségű kamerák ellen

hvg.hu

Közvetlen közelről és alulról filmezték a sportolókat, ahogy a rajtgépben helyezkedtek.

Milyen jól mutatnának azok a képek a tévében, amelyeken közvetlen közelről látszana a futók arca a verseny előtti másodpercekben – gondolhatták a Seiko mérnökei, akik meg is valósították az ötletüket, és a dohai atlétikai világbajnokságon bemutatkozott a Block Cam, azaz a rajtgépbe integrált kamera.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) úttörőnek nevezte az újítást, amelynek segítségével nemcsak a rajtra készülődés feszült pillanatait, hanem a futók első lépéseit is különleges szemszögből lehet megmutatni.

A sportolók egy része azonban rövid idő alatt meggyűlölte a kamerákat, két német futónő, Gina Lückenkemper és Tatjana Pinto szót is emelt ellenük.

"Sosem láttam még ilyen rajtgépeket, és nem hiszem, hogy rendben van, ha egy kamera felfelé néz belőlük. Nagyon kellemetlennek találom, hogy ilyen szűk, rövid ruhában át kell lépnem rajtuk ahhoz, hogy rajthoz tudjak állni. Kötve hiszem, hogy akár egy nő is részt vett a kifejlesztésükben" – magyarázta Lückenkemper.

A két sportoló felszólalása után a német szövetség jelezte az IAAF-nek: a legnagyobb baj az a kamerával, hogy a versenyzők ágyékát veszi. A nemzetközi szervezet végül kompromisszumos megoldást javasolt. A rajtgépekbe épített, felfelé néző kamerák képét osztott képernyőn, kicsiben mutatják hétfő óta, így azon semmi olyan nem lesz kivehető, ami miatt a német atléták aggódtak. A kamerák által rögzített képet csak akkor mutatják nagyban a tévében és a stadionban, amikor a futók már felvették a végső rajtpozíciót. A felvételeket pedig minden versenynap végén letörlik.

A BBC-nek az ügyről nyilatkozott Amélie Ebert, aki egyetértett Pintóék kritikájával. A korábbi szinkronúszó azt mondta, ő is nagyon kellemetlenül érezte magát, amikor a vízből kinyúló lábait közvetlen közelről mutatták a versenyeken. "Sokszor gondolkodtam azon, hogy a sportolókkal miért nem egyeztettek arról, milyen képeket használnak róluk".