MENÜ
2020. augusztus 11.
Zsuzsanna, Tiborc
Segélykiáltás a szuperbaktériumok miatt

Segélykiáltás a szuperbaktériumok miatt

index.hu

Néhány évtizeden belül krízist okozhatnak a szuperbaktériumok.

A Magyar Tudományos Akadémia figyelmeztetése szerint már néhány évtizeden belül globális egészségügyi katasztrófát okozhatnak az összes ismert antibiotikumra rezisztens baktériumtörzsek. Ezekkel szemben gyakorlatilag nincsenek eszközeink, így könnyen visszatérhet az anitbiotikumok kora előtti világ, amikor simán belehalhatott bárki egy apró, elfertőződő sérülésbe is.

Balra: antibiotikumra érzékeny baktériumok tenyészete, jobbra antibiotikum-rezisztens baktériumok tenyészete – jól látható, hogy az utóbbiak szinte teljesen körbevették az antibiotikummal átitatott vattadarabokat

A krízis nem a jövő problémája, hiszen már jelenleg is évente 700 ezer embert ölnek meg a multirezisztens baktériumok. Közük 30 ezer az európai áldozat,de ha nem hozunk hatékony ellenlépéseket, az évszázad közepére a halálos áldozatok száma akár 10 millióra is emelkedhet.

EZZEL AZ ANTIBIOTIKUM REZISZTENCIA A VILÁG VEZETŐ HALÁLOKAINAK EGYIKÉVÉ VÁLHAT.
A bajt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az Egészségügyi Világszervezet már-már kétségbeesett hangvételű segélykiáltással felérő közleményben szólít fel a cselekvésre:

Nincs idő a várakozásra: Hacsak nem reagálunk azonnal, az antibiotikum-rezisztenciának katasztrofális következményei lesznek egy generáción belül. Meg kell védeni a jövőt az antibiotikum-rezisztens fertőzésektől.

Egyre több hír érkezik olyan betegekről, akik korántsem csupán a harmadik világban élnek, és fertőzésüket semmilyen ismert antibiotikummal sem lehet kezelni. Egy nevadai nőnél például az összes (26 különböző) Amerikában forgalomban lévő antibiotikumot kipróbálták,

DE NEM TUDTÁK MEGGYÓGYÍTANI, MEGHALT.
A rezisztencia kialakulásában egyébként semmi meglepő, rejtélyes nincs, mindössze az evolúció működik a szemünk előtt. Az antibiotikumoknak kicsit ellenálló baktériumtörzsek minden generációban előnyt élveznek a társaikkal szemben, így néhány nemzedék leforgása alatt többségbe kerülhetnek a populációban, és ellenálló képességük legyőzhetetlenné válhat.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a gyógyszergyárak éppen a rezisztencia gyors kialakulása miatt felhagytak az új készítmények fejlesztésével. Egyszerűen nem éri meg, túl gyorsan elavul, és az érintettek többsége a szegény harmadik világbeli országokban él.