Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Robotok az építőipar megmentői

Robotok az építőipar megmentői

hvg.hu

Hódítanak az építőipari robotok, és nem veszik el senki munkáját.

A robotika az egyik utolsó, alig automatizált ágazatot, az építőipart is meghódítani készül. A technológiai áttörést a lakások iránti igény ugrásszerű megugrása és az akut munkaerőhiány is segíti.

A levegőben drónok köröznek, az alapokat önműködő buldózerek ássák ki, a téglafalat robotkarok rakják, az előre gyártott elemeket az építkezés mellett 3D-s nyomtató készíti, a gépek összehangolását szoftver végzi, a munkavezető pedig monitoron felügyeli a kivitelezést. Valahogy így képzelik el a jövő építkezését iparági szakértők, akik szerint áttörés előtt áll az ágazat, ahol némi túlzással – különösen a harmadik világ országaiban – több száz éve alapvetően nem változott a munka. A MarketsandMarkets piackutató cég szerint az építőipari robotok 2018-ban 77 millió dolláros globális piaca öt éven belül több mint megduplázódik.

Az építkezéseken egyelőre az emberi munkaerő a meghatározó. Az építőipari robotok alapvetően három típusba sorolhatók. A legtöbb a hagyományos, félautomata járművekből van, ilyenek a buldózerek, markolók, terepjárók. Egyre népszerűbbek a már önállóbban dolgozó robotkarok is, ezek számos, korábban szinte csak kézzel végezhető munkát elvégeznek. Kisebb szerkezeteket már teljesen egyedül is képesek felhúzni, különösen a 3D-s nyomtatási technológiával ötvözve. A harmadik kategória A Vasember vagy az Alien sci-fi filmekből is ismert külső váz, az emberi testet magában foglaló teherhordó-helyváltoztató szerkezet, amely szintén nagy jövő előtt áll.