MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Prágában százezren követelték a korrupcióval vádolt kormányfő távozását

Prágában százezren követelték a korrupcióval vádolt kormányfő távozását

444.hu

Több mint százezren követelték Andrej Babis lemondását Prágában.

Több mint százezren tüntettek kedden Prágában Andrej Babis kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is.

A prágai tüntetés szervezői szerint a Vencel téren összegyűlt tiltakozók száma meghaladta a 120 ezret, míg a rendőrség nem hivatalosan 100 ezer résztvevőről beszélt. Abban azonban egyetértés van, hogy a közszolgálati hírtelevízió által is egyenes adásban közvetített kormányellenes megmozdulás egyike volt az 1989-es rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetéseknek.

Tekintettel a magas részvételre, a szervezők - a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás vezetői - bejelentették: a következő Babis-ellenes tüntetést június 23-án Prága legnagyobb terén, a Letná téren tartják.

Az Európai Bizottság egy kiszivárgott jelentése szerint a miniszterelnök érdekeltségébe sorolt Agrofert mezőgazdasági nagyvállalat szabálytalanul juthatott jelentős uniós támogatáshoz az elmúlt időszakban. Miután a rendőrség vádemelést helyezett kilátásba az ügyben, a miniszterelnök leváltotta az igazságügyi minisztert, és egy megbízhatóbb káderét, Marie Benešovát ültette a helyére. (via MTI)