MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Politikai nyomravezetői díj

Politikai nyomravezetői díj

444.hu • fotó: hvg.hu

Márki-Zay nyomravezetői díjat ajánl annak, aki választási csalást leplez le.

A hódmezővásárhelyi polgármester olyan szóbeszédekre hivatkozik, amelyek szerint egyeseket az állásuk elvesztésével fenyegetnek, mások szavazatát pedig 10 ezer forintért vásárolják meg valakik.

„Bizonyára alaptalan a szóbeszéd, de hogy fel se merüljön a csalás, egyenként 250 ezer, összesen 1 millió forint jutalmat ajánlunk azoknak, akik jogerős ítéletet eredményező bizonyítékot (kép- és hangfelvétel) szolgáltatnak a 2019. október 13-i hódmezővásárhelyi önkormányzati választáson esetlegesen elkövetett választási csalás ügyében” - olvasható Márki-Zay egyesület, a Tiszta Vásárhelyért felhívásában.

 

„Akiket többször elmarasztalt már a Választási Bizottság törvénysértésért, gyerekek kampányba bevonásáért, akik a kórházi és vállalati dolgozókat állásukkal zsarolják az egyáltalán nem független jelöltre szavazásra, akik sorozatosan tépkedik le ellenfelük plakátjait, azoknak 10 ezer forintot is megér egy szavazat” - írja a Facebookon a polgármester, majd arra utalgat, hogy maguk a megvásárolt szavazók buktathatnák le magukat:

„Akinek tízezer forinttal megvehető a szavazata, az kétszázötvenezerért hajlandó egy felvételt készíteni a telefonjával..”