Pedig sok esetben elég a józan ész, ne engedjük, hogy ostobának tartsanak azért, mert egy eszközt, vagy rendszert nem ismerünk. Kérdezzünk, és ne hagyjuk magunkat, mondom ezt fiatal és főként idősebb honfitársaimnak, akiket könnyebben intéznek el egy legyintéssel. Lemaradtak, nem értik a modern világot. Bevallom, én is idetartozom, kihívás számomra, de munkám során kezelői szinten elboldogulok a digitális térben. A legutóbb azonban betelt a pohár. Gépjármű-felelősségbiztosításunkkal kapcsolatban érkezett e-mail, ebben tájékoztatott a szolgáltató, hogy fizessem be gfb éves díjunkat, de az évek óta megszokott gyakorlattól eltérően nem pdf-formátumban kaptam a bizonylatot, nem írt összeget. Egyszerűen tudatta, hogy be kell lépnem egy bizonyos internetes felületre, ahol regisztrálnom kell, és majd akkor hozzájutok a saját számlámhoz. Pinkód-fóbiám ellenére elkezdtem a regisztrációt, jelszó és felhasználónév, az átküldött kilométeres azonosító kód bepötyögése, másodszor sem sikerült. Egy órás elvesztegetett idő, benne egy eredménytelen telefonos szolgálat, ezután próbálkoztam a biztosító helyi irodájában, immár emelkedett vérnyomással. Kiderült, hogy a helyi fiókokat nem ezért tartják fenn. Majd a hivatalos kérelmek – „irjonnekem.hu” – kézbesíthetetlenek. A végső megoldás: személyes segítség, tanácsadónk eléri, hogy e-mail címünkre megküldjék a számlát (úgy, ahogy eddig.) Kérdezhetik mindez miért? Nem regisztrálok, mert dönthetek így, jogom van ügyetlennek lenni, legfőképpen nem ezt a szolgáltatást vásároltam meg. Utólag változtatták a feltételeket, ha tudom, nem kötök ilyen biztosítást. Most pedig, miután végre fizethettem, várom a biztosítási határidő leteltét. A gyors lemondás miatt.