MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Operatív törzs: 167-nél sokkal több lehet a fertőzött

Operatív törzs: 167-nél sokkal több lehet a fertőzött

napi.hu

Holnaptól kapnak speciális maszkot az intenzív ágyak mellett dolgozók.

Holnaptól minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és egészségügyi szakdolgozó speciális maszkot kap, a többiek és a koronavírus-gyanús betegek orvosi maszkot kapnak - jelentette be Orbán Viktor az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. A 167 igazolt esetnél sokkal több lehet a tényleges fertőzöttek száma, de a különböző szakértői csoportok becsléseiben nagyon nagy a szórás, ezért nem teszik közzé - mondta a kormányfő.

Ma reggel tanácskozott az operatív törzs és döntéseket is hozott - kezdte tájékoztatóját Orbán Viktor. Ezelőtt 12 napja hirdettük ki a rendkívüli jogrendet, mert úgy döntöttünk, hogy várakozás helyett rögtön felvesszük a küzdelmet, amit a szokásos jogszabályok keretei között nem tudunk megszervezni, ezért volt szükség a rendkívüli jogrendre - fogalmazott kormányfő.

Négy harcéteren kell helytállni, katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági védekezés van. A csoportos fertőzések szakaszában vagyunk, és gyorsuló lépésekkel közeledünk a tömeges szakasz felé - mondta Orbán Viktor.

Hétfőre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 167-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és újabb idős, krónikus betegségben szenvedő férfi hunyt el.

A 167 fertőzöttből 108 hordozó, akik nem mutatnak tüneteket. 27 beteg, 9-en vannak súlyos állapotban - mondta Orbán Viktor. A tényleges fertőzöttek száma sokkal több, különböző szakértői csoportokat felkértek ennek megbecslésére, de olyan nagy a szórás a számokban, hogy nem teszik közzé.

Az egészségügyi kapacitásokról a következőket mondta a kormányfő:

Orvosi maszkból 1,5 millió van, napi 25 ezret gyártunk, a héten ez 80 ezerre nő. Speciális maszk 129 ezer darab

Gumikesztyű 20 millió pár.

Védőruha 170 ezer darab

Lélegeztetőgép 2560 darab áll rendelkezésre.

Fürkészeket és portyázókat küldtünk ki a világ minden részére, a kereskedők és a diplomaták is dolgoznak. Nyugaton mindenből hiány van, beszerezni keleten lehet. Óriási tételeket kötöttünk le, a szállítmányok folyamatosan érkeznek, több mint 10 repülőgép szállítmányt várunk - fogalmazott Orbán Viktor.

Az egészségügyi ellátórendszer kapacitásairól a kormányfő elmondta, Magyarországon 66 906 kórházi ágy van, ezt további 252 tábori ágyat tudnak munkába állítani szükség esetén. A 65 év alatti orvosok száma 19 431 fő, rezidens 4 312 fő, az utolsó éves orvostanhallgatók száma pedig 690 fő, így 24 643 az orvosi szolgálatra bevethető emberek száma.

A 65 évesnél fiatalabb egészségügyi szakdolgozók száma 105 ezer.

Ezeket az adatokat az orvosi kamara, az államkincstár és a Nemzeti Népegészségügyi központjának adatbázisából nyerték.

Az operatív törzs döntése szerint holnap reggeltől minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap, azokat, akik nem az intenzív ellátásban gyógyítanak, illetve a koronavírus-gyanúval beszállított betegeket sebészi maszkkal látják el.

Hosszú védekezésre kell számítani, az eszközökre is hosszan lesz szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor.