MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Okos KRESZ-táblák és útjelzések

Okos KRESZ-táblák és útjelzések

vezess.hu

Fényesen világít és színét is változtatja a sötétben, ha megvilágítják.

Olyan vékony "okos" filmréteget fejlesztettek ki kínai és amerikai tudósok, amely fényesen világít és színét is változtatja a sötétben, ha megvilágítják. A találmányt a közúti közlekedésben az útjelzéseknél lehet felhasználni.

A kutatók a Science Advances folyóiratban publikálták tanulmányukat az energiahatékony, költségkímélő filmrétegről, amely remekül látható különböző szögekből, ha fehér fény világítja meg.

A polimer mikrogömbökből álló filmréteget egy közönséges átlátszó szalag ragacsos oldalára viszik fel. Mikor este a sötétben egy fehér fény világítja meg, néhány megfigyelő egyetlen, stabil színt lát visszatükröződni, mások viszont változó színeket látnak, attól a szögtől függően, hogy hol állnak, illetve, hogy mozog-e a fényforrás.

A Futan Egyetem és a Buffalói Egyetem kutatói sebességkorlátozó tábla betűit és számait készítették el az új filmrétegből. Elhelyeztek a közelben egy fehér fényforrást, amely megvilágította a táblát. Amikor egy gyorsan közlekedő autó elhaladt mellette, a sofőr úgy érzékelte, hogy a tábla jeleinek színei villóznak, amint a látószöge változott menet közben.

A kutatók az út szélét jelző útjelekre is felvitték az új filmet. Amint egy autó közelített, lámpája hatására a jelek erős színnel villantak fel. Az út mellett álló gyalogos számára az autó elhaladó lámpája miatt villóztak a jelek.

A filmréteg ellenáll a víznek és a szélsőséges hőmérsékletnek is, mínusz 196 Celsius-foktól 100 Celsius-fokig.

Vu Li-min, a tanulmány társszerzője, az anyagtudományok professzora elmondta, hogy a filmréteget akár hirdetésekhez is fel lehet használni, de alkalmas a közúti biztonság fokozására, és hamisítás elleni eszközöknél is bevethető.