MENÜ
2019. november 21.
Olivér
Nincs jóban rockerekkel

Nincs jóban rockerekkel

nlc.hu

A Quuen nem szeretné, hogy zenéjüknek köze lenne bármilyen politikai ügyhöz.

Donald Trump amerikai elnök nincs jóban a rockerekkel. Pontosabban ő jóban lenne, csak azok valahogy nem kedvelik, ha politikai célokra használja a számaikat.

Október 9-én olyan image-videó tűnt fel az elnök hivatalos Twitter-oldalán, amelynek aláfestő zenéjeként a Queen We Will Rock You című számát választották, majd pár nappal később levették a montázst. Akkor a Rolling Stone azt írta, maga a zenekar tiltotta meg, hogy az elnök használja a dalait.

A Queen egyik sajtósa szerint Trump stábjának nem volt engedélye erre – írja az Index.hu.

Nem ez volt az első, amikor Trump kivívta a zenészek haragját. Már az elnökválasztási kampányában is előszeretettel vonult a We Are The Champions hangjaira, akkor a zenekar a lemezkiadóján keresztül üzente meg, hogy nem szeretnék, ha a zenéjüknek köze lenne bármilyen politikai ügyhöz.

De nem a Queen az egyetlen, akinek nem tetszik a dolog – korábban Prince örökösei tiltakoztak a Purple Rain játszása miatt. Abban az ügyben az elnöki stáb írásba is adta, hogy a jövőben tartózkodnak ettől.