MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Nem akarnak a klímaváltozásról szavazni, elbújtak az oregoni szenátorok

Nem akarnak a klímaváltozásról szavazni, elbújtak az oregoni szenátorok

index.hu • fotó: cbc.ca

A kormányzó felhatalmazta a rendőrséget az előállításukra, de egyelőre nem jártak sikerrel.

Változatlanul bujkálnak a rendőrök elől Oregon republikánus szenátorai, akik a klímaváltozást érintő egyik szavazás megakadályozása céljából távoztak a múlt héten a helyi szenátusból, és Kate Brown demokrata párti kormányzó hiába szólította fel őket, hogy jelenjenek meg a munkahelyükön - írja az MTI

A republikánus politikusok még a múlt héten csütörtökön vonultak ki az oregoni főváros, Salem kongresszusának épületéből, és azóta nem találni őket. A kormányzó felhatalmazta a rendőrséget az előállításukra, de a hatóságok egyelőre nem jártak sikerrel.

Az amerikai média által bizarrnak nevezett történet hátterében az oregoni demokraták és republikánusok közötti feszültség húzódik meg. A helyi szenátusban határozott többséggel rendelkező demokraták a klímaváltozás megfékezését szolgáló intézkedésekről - köztük a szén-dioxid kibocsátásának visszafogásáról - akartak szavazni, a republikánusok azonban ezzel nem értenek egyet, és kivonultak.

A 30 tagú szenátusban a demokratáknak 18 fős többségük van, az érvényes voksoláshoz 20 szenátornak jelen kell lennie, ám a republikánusok távolmaradásával a szavazás nem tartható meg. "Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a szenátus republikánusai hátat fordítanak szavazóiknak. Vissza kell térniük, és el kell végezniük azt a munkát, amelyre megválasztották őket" - szögezte le nyilatkozatában a kormányzó.

A republikánus politikusok közös közleményben magyarázták döntésüket. "Az oregoniak jobbat érdemelnek. Itt az ideje, hogy a többségi párt figyelembe vegye őket, nemcsak azokat, akik Portlandben élnek" - utaltak a nyugati parti tagállamban a városok és a vidéki települések közötti ellentétekre.

Sajtóértesülések szerint a szenátorok a szomszédos Idahóban tartózkodnak, ott ugyanis az oregoni rendőrségnek nincs felhatalmazása nyomozást folytatni vagy kutatni utánuk. A törvényhozási ciklus június 30-ig tart, és a republikánus szenátusi csoport vezetője, Herman Baerschiger nyilatkozatában jelezte: addig maradnak távol, amíg a törvényhozás tavaszi ülésszaka véget nem ér.