MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Négymilliárd fát ültetnek a legszegényebb országban

Négymilliárd fát ültetnek a legszegényebb országban

femina.hu

Etiópia lakosai igazán büszkék lehetnek magukra, egyetlen nap alatt ugyanis több mint 200 millió új fát ültettek.

A világ jelentős részének mára világosság vált, hogy a Föld tartalékai nem kiaknázhatatlanok, éppen ellenkezőleg: rohamosan fogynak, ezért minden szükséges lépést meg kell tenni a környezet megóvására. Ezért ki így, ki úgy, de valamilyen módon részt kíván venni a feladatban.

Most éppen Etiópia vezetése indított egy nagyszerű zöld kezdeményezést, melynek részeként az országban egyetlen nap alatt 350 millió fát ültettek.Nagyszerű faültetési program.

Az akcióról a Guardian is beszámolt, cikkükből pedig kiderül, hogy az országvezetés ezen a nyáron összesen 4 milliárd új fa ültetését tervezi úgy, hogy minden lakost legalább 40 csemete elültetésére buzdítanak.

Az akcióhoz mindenki csatlakozott, így még a közintézmények is bezártak az országban, hogy a hivatalnokok is részt vehessenek a faültetésben.