MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Négy fal között

Négy fal között

Takács Zsuzsa • fotó: freepik.es

Ötből négy. Ennyien vannak a 11 és 17 éves kor közötti korosztályban, akik nem sportolnak eleget.

Az Egészségügyi Világszervezet első ilyen jellegű elemzését több mint 146 országban végezték el, és azt a megállapítást tették, hogy a fiúk valamivel aktívabbak, mint a lányok. Az nem szorul magyarázatra, hogy egészségünk, életünk, teljesítményünk, jól létünk szempontjából miért fontos a fizikai aktivitás, mondhatnánk közhelyszerű eredményeket kaptak a szakemberek. Ám a generációs probléma, a „bezzeg az időmben” megközelítés helyett valami újat is olvastam, azt írták: a gyerekek nem lusták. A felelősség a felnőtteké, akik torz elvárásaikkal nem veszik kellőképpen figyelembe a testmozgás fontosságát, a tizenéveseknek – miközben hosszú órákon át ülnek az iskolában, készülnek dolgozatra, vagy vizsgákra – egyszerűen idejük sincs a sportolásra. Ráadásul sok esetben túl drága, vagy elérhetetlen az edzési lehetőség, nem beszélve a rohamosan fogyatkozó zöldterületekről és a konkurenciát jelentő digitális szórakozási formákról. Igaz, az idősebb generáció életét is átalakította a szép új világ, akik gyermekként napestig fociztak, bújócskáztak, ma a munkahelyi széken, az otthoni fotelben, vagy kanapén töltik napjaik nagy részét. És gyermekeiket, unokáikat korholják, amiért nem mozognak eleget. Vajon ki menti meg az önmagát négy fal közé záró modern társadalmat?