Tam_Bau
MENÜ
2019. február 16.
Julianna, Lilla
Nagypapa korban a Škoda Octavia

Nagypapa korban a Škoda Octavia

dasblog.hu

Az első Octaviák 1959 januárjában gördültek le a Mlada Boleslav-i gyártósorokról.

Az Octavia éppen azt a szerepet tölti be a Škodánál, mint Bogár vagy a Golf a Volkswagennél. A legkeresettebb, legjobban kedvelt modell, és lassan ikonná válik.

Az első Octaviák 1959 januárjában gördültek le a Mlada Boleslav-i gyártósorokról. A kompakt kétajtós modell a 40 lóerős, 1,1 literes motorjával elérte a 110 kilométeres sebességet is, átlagfogyasztása pedig 7,7 liter volt. Duci karosszériája a maga korában igen tetszetős volt, és a kocsit külön vonzóvá tették az olyan műszaki megoldások, mint a nagyfokú utazási kényelmet és könnyű vezethetőséget biztosító, torziós keresztrudas stabilizátorral ellátott elülső csavar rugók.

A Škoda az 1959-ben bemutatott Octavia Supert már ezerkettes, 45 lovas motorral látta el, majd a következő évben a Genfi Autószalonon debütált a 130 kilométeres végsebességre képes, 50 lóerős Octavia Touring Sport. A TS aztán a nem módosított közúti járművek versenyosztályában a Monte Carlo-i ralin 1961-ben, 1962-ben és 1963-ban egyaránt győzelmet aratott.

De ne feledkezzünk meg a két részben nyitható hátsó ajtóval ellátott kombi változatról sem, ami 1960-ban mutatkozott be. Akkoriban példátlanul nagynak számította 690 literes csomagtartója, ami a hátsó üléstámlák ledöntése után 1050 literesre bővült.Nem is csoda, hogy a hatvanas években boldog volt az a magyar ember, aki Octaviával járhatott.

Összesen 360 ezer Octavia készült 1959 és 1971 között, majd következett a farmotoros Škoda 1000/1100MB család. Később, 1992-ben, röviddel azután, hogy a Škoda a Volkswagen-csoporthoz csatlakozott, megkezdődött a munka egy teljesen új modell kifejlesztésén. Az új Octavia szedán 1996 áprilisában debütált, és hosszú hatcback hátsó ajtaja, valamint az alatta húzódó, 528 – 1328 literes csomagtartója (ami azóta is a modell egyik vonzó jellegzetessége), hamar a vásárlók szívébe lopta az első „újkori” Octaviát, amelyből 970 ezer szedánt és több mint 470 ezer kombit gyártottak 2010 novemberéig. Azóta pedig az újabb generációkból mintegy ötmillió készült, és mivel különböző változatait Kínában, Indiában, Oroszországban, Kazahsztánban és Algériában is gyártják, az Octavia tulajdonképpen a Škoda világautója.