MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Mobil-tiltó tábla Angliában

Mobil-tiltó tábla Angliában

hvg.hu

Mostantól élesben is bevetik a brit rendőrök azt a közlekedési táblát, ami a mobilosokat figyelmezteti majd.

Sajnos nagyon sok példát láthattunk már arra, hogy miért rendkívül veszélyes vezetés közben okostelefont használni. Amellett, hogy a közlekedési szabályok tiltják, nagyon erős kampányfilm is készült már arról, miért ne használja senki a telefonját, ha a volán mögé ül. Ennek ellenére mégis sokan megteszik, ezért a brit rendőrség most a technológiát veti be, hogy kevesebb ilyen sofőr legyen az utakon.

2018 nyarán kezdték el tesztelni azokat az újfajta közlekedési táblákat, amelyeket a Westcotec készített: egy LED-es panelről van szó, amely figyelmezteti az autósokat, ha mobilt használnak. A rendszer egy érzékelővel méri a 4G-től a 2G-ig (GPRS) terjedő jeltartományt az út mellett, és ha ezt érékeli egy autónál, azonnal felvillan a jelzés. Azt viszont a rendszer nem tudja megmondani, hogy a kocsiban a sofőr vagy épp egy utas használja a mobilját.

Az eszközt az angliai Norfolokban kezdék el tesztelni még tavaly, majd 16 hét szolgálat után kielemezték az eredményeket. Ezek alapján úgy tűnik, működőképes a történet, a BBC beszámolója szerint ugyanis többek között a hampshire-i rendőrök is elkezdik használni a készüléket. Büntetni azonban nem fog, a cél csupán az, hogy felhívják a söfőrök figyelmét a helytelen magatartásra.

Az érzékelők mindegyike 6000 fontba (kb. 2,2 millió forint) került, amit az oxfordshire-i A34-es autópályán állítanak fel. Az eszköz detektálja a Bluetooth-jelet is, de ezt természetesen nem jelzi ki, hiszen ez rosszat biztosan nem jelent, jót viszont jelenthet – például azt, hogy a sofőr kihangosítóval beszél.