ERÖV csík
MENÜ
2017. december 18.
Auguszta
Mit keres még a Fidesz a Néppártban, kérdezte a holland miniszterelnök

Mit keres még a Fidesz a Néppártban, kérdezte a holland miniszterelnök

444.hu

Mark Rutte nem érti, hogyan tűrheti meg soraiban a néppárti képviselőcsoport Orbán Viktort és pártját.

„Miért tagja még az Európai Néppártnak egyáltalán?" – szúrt oda a konkurens EPP-frakciónak a liberálisok európai frakciója, az ALDE éves kongresszusán mondott beszédében Mark Rutte holland miniszterelnök, aki nem érti, hogyan tűrheti meg soraiban a néppárti képviselőcsoport renitens Orbán Viktort és pártját, hiszen az számos ponton szembehelyezkedik az unió alapértékeivel. 

A kormányfő számára már az is érthetetlen, mit keresett a magyar miniszterelnök a csúcstalálkozó előtti néppárti gyűlésen.
Az orbánozás persze inkább csak egy kitérő volt Rutte beszédében, aki aki név szerint nem említette, mégis egyértelműen kritizálta Emmanuel Macron francia államfő politikáját és a gyorsítandó európai integráció tervét. A holland kormányfő szerint egy szorosabb szövetségi rendszer, ami a macroni elképzelések szerint egy ponton közös költségvetést is jelenthet az eurozóna országai számára, nem fogja megoldani a kontinens problémáit.
Rutte szerint pontosabb problémameghatározásra van szükség, és az uniónak a hatáskörbővítés helyett a jelenlegi feladatainak hatékonyabb ellátására kell törekednie. A holland miniszterelnökhöz hasonló véleményt formált pénteken a frakciót vezető belga Guy Verhofstadt is.