Ilyenkor azok is kimennek a temetőbe, akik az év során nem teszik. Ezekben a napokban legtöbben felkeresik elhunyt szeretteik sírját, emlékeznek, mécsest gyújtanak. Különleges  hangulata van ilyenkor a sírkerteknek, mintha egy távoli világban járnánk. Valahogy időn és téren túli élmény az ember számára, különösen akkor, ha rövid ideig beszélgetnie sem kell, csak az emlékfoszlányokat próbálja összerakni, felidézni hozzátartozója arcát, hangját. Az elcsendesedés, a befeléfordulás élményét adja az elhunytak ünnepe. Feltéve, ha nem csúcsidőben érkezünk, amikor a legnagyobb a tömeg és zsivaj, ezt ugye nehéz jól időzíteni. Érdekes, hogy miközben az elmúlással szembesülünk, egy új lehetőség is kitárul előttünk. Egymástól távol élő családtagokat sodor össze a temetői túra, egy évben legalább egyszer találkoznak, beszélgetnek a távoli rokonok is. Furcsa, de az élőket, a generációkat hozzák össze az elhunytak, akikről fontos, minél többet megtudnunk. Személyük, történetük, megpróbáltatásaik, sorsuk bennünket erősít. Ez valóban nemzetépítő erő.