MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Miért vallották „afroamerikainak

Miért vallották „afroamerikainak" magukat az Operaház énekesei?

index.hu

Nem hazudtunk, állítják az Opera magukat afroamerikainak valló énekesei.

Az Operaház 28 énekeséből 15 írta alá azt a papírt, amiben afroamerikainak vallják magukat, hogy a Porgy és Bess előadásában felléphessenek, nyilatkozta a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter az ATV-nek.

Ira Gershwin, a zeneszerző George Gershwin testvére és a dalszövegek írója rendelkezése alapján csak fekete színészekkel szabad eljátszani a darabot. 2018-ban viszont az Opera gyorsan lecsapott a jogokra, amikor egy olyan szerződés került hozzájuk, amiben nem szerepelt a híres „all black cast” kitétel. A tavalyi bemutatóból is volt már egy kisebb botrány, az idei előtt viszont az Opera arra kötelezte a darabban fellépő énekeseket, hogy írjanak alá egy papírt, ami szerint afroamerikainak vallják magukat.

Ókovács azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy Magyarországon nincs bőrszínnyilvántartás, bűnügyben sincs, személyes adat, és nem tudom megmondani tulajdonképpen a szereposztásról, hogy ez megfelel-e vagy nem felel meg a feltételnek, ezért inkább megkérdezem tőlük.

Ókovács azt is elmondta, hogy nem tehet mást, azoknak az érdekeit is nézi, akik már megvették a jegyet a Porgy és Bessre, illetve szerinte ha per lesz az ügyből, akkor azoknak lesz rossz, akik az afroamerikai énekesekre vonatkozó kikötést megtették.

A képen: Szegedi Csaba (b) Crown, Palerdi András (b2) Porgy és Létay Kiss Gabriella (k) Bess szerepében George Gershwin, DuBose és Dorothy Heyward, Ira Gershwin Porgy és Bess című operájának próbáján a budapesti Erkel Színházban 2018. január 25-én