MENÜ
2018. december 12.
Gabriella
Másfél perc alatt kerestek egymilliárd dollárt

Másfél perc alatt kerestek egymilliárd dollárt

24.hu • fotók: invest.vic.gov.au

Az Alibaba forgalma egy óra alatt elérte a 10 milliárd dollárt.

Idén vasárnapra esett november tizenegyedike, ami a naptárban ugye 11.11, és ez a dátum a világ rengeteg részén Singles Dayként ismert, amire rengeteg webshop készül, lényegében a Black Friday előfutárának is tekinthető, rengeteg kedvezménnyel. Ezt a napot a webkereskedelemmel foglalkozó kínai Alibaba is rendszeresen „ünnepli”, és minden évben elképesztő eredményeket produkálnak. Az idei teljesítményük viszont a korábbiak ismeretében is egészen elképesztő, hiszen a cég 85 másodperc alatt egymilliárd dollár bevételt termelt.

Ez forintba átszámolva 283 milliárdot jelent, és az őrületes számok még csak ezután következtek. Az Alibaba forgalma egy óra alatt elérte a 10 milliárd dollárt, a nap végére pedig 30,8 milliárdra nőtt. A cég webáruházaiból 230 ország lakói vásároltak, és az idei eredmény 27%-kal múlja felül a tavalyi 25,3 milliárdos teljesítményt. Csak összehasonlítás gyanánt: tavaly az Egyesült Államokban a Black Friday alkalmával „mindössze” 5 milliárd dollár bevételt termeltek az online áruházak.