MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
LED-ek az autóban

LED-ek az autóban

vezess.hu

A LED-ek az autókban csak nemrég kezdték el átvenni a hagyományos izzók összes szerepét.

A LED modern dolog, takarékos, strapabíró és roppant tartós is egyben. Naná, hogy az autóinkba is hipp-hopp beköltöztek. De hol és hogyan kezdtek beszivárogni mellénk a kocsikba?

Mi is az a LED?

A LED mozaikszó (Light Emitting Diode) magyarul fénykibocsátó diódát jelent, amik kezdetben csak gyenge, infravörös fénnyel világítottak. Aztán szerencsére a szakemberek láttak benne a fantáziát és elkezdték tovább vizsgálni a jelenséget. Már az ötvenes évek közepén megfigyelték, hogy néhány félvezető elem elektromos gerjesztés során fényt bocsát ki, de egészen 1961-ig kellett várni, míg a LED-et szabadalmaztatták. 1994-ig aztán az élet ezernyi terén vette át a hagyományos, kis teljesítményű, főleg jelzőfényként használt izzószálas, vagy éppen glimmlámpák helyét a LED.

Faliórák, kijelzők, műszerek kezdtek megledesedni, de az első komolyabb áttörésre 1994-ig kellett várni, amikor három japán szakember nagy fényerejű kék fényű LED-del ajándékozta meg a világot, amiért később Nobel-díjat is kaptak, pedig a kék LED inkább büntetés a szemnek, mint kellemes látvány. Ennek ellenére az emberek nagy lendülettel cserélték a gyárinál menőbbnek tartott kékre a mobilokban lévő, a kijelző háttérvilágításáért felelő LED-et, de még az autóiparban is volt idő, amikor progresszívnek számított egy-egy kápráztató kékben világító műszerfal. Persze a Nobel-díj nem azért járt, mert a kék olyan szép, hanem mert ez nyitotta meg az utat a sokkal izgalmasabb, és sokkal nagyobb jelentőségű fehér fényű LED-ek elkészítéséhez.

Vonalizzó és a kiváltására alkalmas LED-es társa

Nem sokkal később, 1999-ben újabb nagy fordulat jött, sikerült huzamosabb ideig világító, 1 W teljesítményű LED-et készíteni. Innen a LED diadalmenetben költözött be a lakásokba, autókba, zseblámpákba, különböző elektronikai eszközökbe, illetve nagyjából mindenhová, ahol világítani kell. De nézzük, az autóban hol és mikor kezdődött a LED-ek használata?

Aki elég öreg hozzá, az még emlékezhet arra, amikor az NDK-s autókban, Trabant, Wartburg, feltűntek a LED-ek. Főleg fogyasztásmérőkben, fordulatszámmérőkben kezdtek el zöld, sárga és piros fénykibocsátó diódákat használni. De persze nem a keletnémetek pakolták először tele az autóikat hasonlókkal. Ez itt például egy B2-es Passat műszerfala, csinos, pici LED bucikkal a közepén:

A következő lépésben finoman beszivárogtak a pótféklámpákba, hiszen apró méretük miatt egy vékony csíkban elfért annyi LED, aminek már elég fénye volt a feladat ellátásához. Hogy miért itt kezdték az autók külső világítóberendezéseinek LED-esítését, az teljesen érthető. A féklámpának a lehető leggyorsabban fel kell villannia, ha a vezető fékez, és ebben a LED nagyon jó. Ez pedig méterekkel rövidítheti le a következő autó féktávolságát.

Érdekes, hogy az autók utasterének LED-es bevilágítására aránylag sokat kellett várni, és míg fényszórókban már elképesztő fényű darabok dolgoznak, addig a kabinban legfeljebb néhány, gyenge fényű dióda küzd a sötétséggel. Az is furcsa, hogy amíg számos gyártó nem veszi komolyan az autóbelső rendes kivilágítását, legtöbbször alig pislákolnak ezek az utastér-világításra használt diódák, arra viszont örömmel áldoznak, hogy vékony, színes fénycsík derengjen a kárpitok mögött.

Autós szemmel a leglátványosabb pont, ahol LED-del találkozni, az a nappali menetfény. Ezt hasonlóan érzik a gyártók is, és itt próbálnak meg minél kifejezőbb, a márkára jellemző formát, hangulatot adni az autónak. Nincs könnyű dolguk, mindenki egyedi formát szeretne alkotni, de ez mindenkinek nem sikerülhet jól.

Szerencsére ebből kapható olyan, az európai szabványoknak megfelelő típus, amit utólag lehet felszerelni akár régebbi autókra is. Ettől nemcsak modernebb lesz az autó megjelenése, hanem a jobb láthatóság miatt a közlekedés is biztonságosabb és még ha keveset is, de spórolni is lehet vele. A nappali menetfény mellett az irányjelzőkben is egyre gyakrabban találni diódákat, bár itt kevésbé a gyors reakcióidő az, ami fontos, sokkal inkább, hogy látványos formákat lehet belőle kialakítani, illetve animált, futófényszerű üzemre is képesek, amik a mókás megjelenésen túl figyelemfelkeltőként is beváltak.

Néhány trükk, amire a hagyományos izzós fényszórók, lámpák egészen biztos képtelenek lennének:

Sofőrként a fényszórókba kerülő LED-eknek örülhetünk a legjobban, ezek amellett, hogy sokkal takarékosabbak a hagyományos, halogénes társaiknál, még jóval nagyobb szabadságot is adnak a dizájnereknek, amikor a lámpatest formáját rajzolják meg. Emellett a napfény színhőmérsékletéhez közelebb álló színükkel még az emberi szemnek is kellemes a fényük.

Legnagyobb előnyük mégis az, hogy a halogénekhez képest nagyságrendekkel okosabb világítási rendszereket lehet kialakítani a segítségükkel. Ilyen például a LED-Mátrix, amely sok, apró fényforrással világítja be az utat, illetve az út környékét. Hogy mi ebben a jó? Az, hogy a rendszer a tucatnyi, nagy teljesítményű LED fényét egyesével tudja vezérelni, így akár egy egész éjszakát átvezethet vele a sofőr úgy, hogy folyamatosan a távolsági fényt használja, a szembejövőt mégsem fogja elvakítani.

Ha nem illeszkedik jól a lámpatestbe, a LED-et tartalmazó felületet forgatni is lehet

A rendszer érzékeli a szembejövő autót és azt a részt egyszerűen nem világítja meg. De nemcsak a másik sávban szemből érkező autót képes kimaszkolni, hanem az utolért autó sofőrjét sem vakítja el hátulról, illetve az út melletti, fényvisszaverő bevonattal ellátott táblákra jutó fényt is tudja korlátozni. De akár a kanyarba is bevilágít.

Jó hír, hogy akinek bejön a LED fénye, az a piacon beszerezhet olyan LED-es fényforrást, amit a hagyományos halogénizzók helyére lehet beszerelni. Persze nem mindenhová, csak olyan lámpába vagy járműbe, amit közúton, forgalomban nem használnak. Számos országban ezt olyan komolyan veszik, hogy nem is szabad ilyen utólag beépíthető LED-es fényforrásokat árulni. Itthon be lehet ezeket szerezni, de közúti felhasználásuk nem legális.

Azonban terepjárókba, vadászoknak lehet remek egy hasonló átalakítás, de pályaautókon, versenyzésre használt járművekben is jó szolgálatot tehetnek ezek a takarékos, strapabíró LED-ek. Mint mindenből, ebből is érdemes márkásabbat vásárolni, de a felhasználás módja szerint is lehet szűkíteni a kört. Például kevésbé praktikus a fényszóróházból kilógó hűtőventilátoros megoldás, amikor sárban, porban kell helytállnia a lámpatestnek. Az ilyen aktív hűtést igénylő darabok ugyanis alig működnek tovább, mint az őket hűtő ventilátorok.

Aki sokat jár közúttól távol, vagy olyan munkagépen dolgozik, ahol munkahelyet, platót is meg kell világítani, az is bátran elgondolkodhat egy takarékosabb, szebb fényű, hosszú életű LED-es betéten. De utcai autó fényszórójába senki ne tegyen ilyet, a saját és a többi közlekedő biztonsága érdekében.