MENÜ
2019. október 20.
Vendel
Kulka János a Színházak Éjszakáján

Kulka János a Színházak Éjszakáján

fidelio.hu

A színművész A nagy tapsrend című rendhagyó produkciójában volt látható a Színházak Éjszakáján.

Kulka János még áprilisban került kórházba, miután stroke-ot kapott. Életmentő műtétet hajtottak rajta végre az orvosok. A színész jó fizikumának köszönhetően az ilyenkor általában megszokottnál gyorsabban javul az állapota, felépülését gyerekkori gyógytornász barátja segíti, aki már rögtön a műtét után elkezdte a terápiát a színésszel.

Szeptember 17-én, a Színházak Éjszakáján A nagy tapsrend című produkcióban Kulka János is színpadra lépett a Katona társulatának többi tagjával. Az előadásban a színház repertoárján szereplő előadások tapsrendjét adták elő a művészek, így Kulka János is, aki három produkció, A nép ellensége, a Godot-ra várva, A két Korea újraegyesítése kapcsán szerepelt - ez utóbbiban Szirtes Ágival párban vett részt egy fináléban végződő táncjelenetben. A művészt a közönség különösen nagy tapssal köszöntötte.

Kulka János legutóbb a Katona társulati fotóján tűnt fel. Mostani szereplése bizakodásra ad okot, reméljük hamarosan újra színpadon láthatjuk a színművészt!