MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Krokodil Dundee nem bírt a koronavírussal

Krokodil Dundee nem bírt a koronavírussal

www.joy.hu

Egy újabb csillagtól kell örök búcsút vennünk.

A hírességek körében is folyamatosak a megbetegedések, most pedig egy újabb szomorú hír rázta meg a filmvilágot. Mark Blum – akit sokan a Krokodik Dundee és a Kétségbeesve keresem Susant! című filmekből ismerhetnek – 69 éves korában elhunyt, méghozzá a koronavírus okozta szövődményekben. A színész a You című sorozatban is feltűnt, valamint rendszeresen fellépett a New York-i Brodway színházba.

Halála az egész filmipart megrázta, társulata a következő üzenettel búcsúzott tőle:

Szeretettel és tisztelettel adózunk Mark Blum, az örök barát és tökéletes színész emléke előtt, aki a héten elhunyt. Köszönjük, Mark, mindazt, amit hoztál a színházunkba, ahogy a többi színházba és a közönségnek is. Hiányozni fogsz.

A színészveteránhoz hasonlóan az olasz színésznő, Lucia Bosé is a héten veszette életét a koronavírus miatt. 89 éves volt. Azonban a két színész a filmjeikben és sorozataikban örökké élni fognak.