A szervezés, a magas ágyások kialakítása, a terület bekerítése a város közszolgáltatójának volt köszönhető, a vezérigazgató szívügyeként elindított program pedig sok helyi lakót magával ragadott. Ültetni kezdtek, veteményeztek, öntöztek, majd a növények gondozásával önjáróvá vált a lakótelepi kertészkedés. A meghirdetést követően jelentkezhettek az érdeklődők, és egy-egy saját parcellán – pontosabb kis ágyásoknak nevezni ezeket – azt termeltek, amit csak akartak. Zöldség, gyümölcs, virág, vagy örökzöld egyaránt földbe kerülhetett, az egyetlen szabály talán csak az volt, hogy művelni kell. Bevallom, egy kicsit kétkedtem a kert jövőjét illetően. De nagyobbat nem is tévedhettem volna. A lelkes kertművelők a mai napig gondozzák növényeiket, egy kis zöldet, természetet csempésznek a városi élet világába. Lám, ami jól működik Angliában, vagy Nyugat-Európában, az nálunk is életképes lehet. Az emberek vevők az értelmes dolgokra, jó kezdeményezésekre. Bár lenne több belőlük.