MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Kinyomtatott emberi szív – a jövő orvoslása?

Kinyomtatott emberi szív – a jövő orvoslása?

hvg.hu

Ilyen még nem volt: kinyomtattak egy vadonatúj szívet az izraeli tudósok.

A tudósok eddig egyszerű szöveteket tudtak csak létrehozni 3D-nyomtatással, most azonban egy kisebb szívet is sikerült. Olyan anyagból készült, amely segíti a befogadását.

Először nyomtattak egy teljes szívet háromdimenziós nyomtatással izraeli tudósok. A miniatűr szív létrehozásához emberi szöveteket használtak – közölték hétfőn a Tel-avivi Egyetem kutatói. "Ez az első alkalom, hogy bárki, bárhol sikeresen megtervezett és kinyomtatott egy teljes szívet tele sejtekkel, véredényekkel és kamrákkal" – mondta el Tal Dvir professzor, a kutatás vezetője.

Mindeddig a tudósok csak egyszerű szöveteket tudtak sikeresen nyomtatni, véredények nélkül. Dvir annak jelentőségét is kiemelte, hogy a szívet egy páciens saját sejtjeivel és biológiai anyagával alkották meg, hogy kizárják a kilökődés veszélyét. A nyomtatás mintegy három órát vett igénybe. Az elkészült szív nagyjából akkora lett, mint egy nyúl szíve. "Ugyanakkor a nagyobb, emberi szív ugyanezt a technológiát igényli" – hangsúlyozta Dvir.


A kutatók a következő lépésben laboratóriumi körülmények között gondozzák a kinyomtatott szívet és "megtanítják" arra, hogy úgy viselkedjen, mint egy valódi szív. Mint mondták, a most kinyomtatott nagyon egyszerű szív állapota a legjobban egy embrióéhoz hasonlítható.

Dvir magyarázata szerint a kinyomtatott sejtek kapcsolatba tudnak lépni egymással, de meg kell tanítani őket arra, hogy együttműködjenek. Amint ez sikerül, a tervek szerint kisállatokba, nyulakba vagy patkányokba ültetik be a működő szíveket. "Tíz éven belül talán a legjobb kórházakban már világszerte lesznek szervnyomtatók, és ez az egész csak rutineljárás lesz" – jósolta Dvir.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint az iszkémiás szívbetegség és a szélütés okozza a legtöbb idő előtti halálozást világszerte.

Dél-afrikai orvosok korábban 3D-s nyomtatóval készített középfülcsont-implantátumokat állítottak elő, de a technológiát rakétahajtóműhöz, illetve a svájci gárdisták sisakjához is felhasználták már.