„Senkit nem érdekel a nagypolitika, az benne van a történelemkönyvekben, de mivelünk miért csinálták azt, amit csináltak?” – kérdezi az egyik visszaemlékező Pető Andrea Láthatatlan elkövetők. Nők a magyarországi nyilasmozgalomban című könyvében. De nem ez az egyetlen megválaszolhatatlan kérdés az 1944. október 15-én, a nyilas hatalomátvétel estéjén a csillagos házként működő budapesti Csengery utca 64.-ben elkövetett mészárlással és rablással kapcsolatban. Dely Piroskát a népbíróság 1945-ben halálra ítélte, azonban azóta sem derült ki, hogy az élet-halál uraként emlegetett nyilas nőnek pontosan mi volt a szerepe a véres és brutális eseményekben.

A rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvekből, a korabeli sajtóból, a népbíróságok dokumentumaiból, túlélőkkel folytatott interjúkból dolgozó könyv a láthatatlanná lett és aztán úgy maradt női elkövetők történetét járja körül, melyben felbukkan egy elszánt magán-emlékezetharcos és Szálasi „totális női” is.

Az az ember vallott, aki ott sem volt

Az 1945 februárjában a Csengery utca 64.-be visszatérő Lichter Andort a házban lakó családtagjainak halálhíre és egy kifosztott lakás várta. Az elszánt, talán a saját megmenekülése miatt lelkiismeret-furdalással is küzdő üzletember ettől kezdve életfeladatának tekintette, hogy a bűnösöket megtalálja és az igazságszolgáltatás kezére adja. Rendszeresen járhatott a Conti (ma Tolnai Lajos) utcában megindult népbírósági tárgyalásokra, ahol egy Hársfa utcai csillagos ház lakóinak kifosztását tárgyaló ülésen azonosította Dely Piroskát. A nőt egyébként a Hársfa utcai rablás egyik áldozata ismerte fel az utcán, hazáig követte, majd feljelentette a rendőrségen.

ID22-312465

Elképesztően érdekes, Lichter hogyan kezdte el az adatok, az emlékek gyűjtését, majd hogyan használta fel azokat a bűnösök megbüntetésére. A mészárlás első évfordulójára konyhabútorának márványlapjára felvésette a ház halottainak nevét és elhelyezte a kapualjban. Az emléktábla felirata azonnal az uralkodó kommunista-antifasiszta diskurzusba helyezte az eseményeket és azok emlékezetét.

A rendőrségi kihallgatásokon és népbírósági tárgyalásokon is igyekezett ezt a nyelvet beszélni: Lichter és hatására a Csengery utcai ház túlélői mindenképpen bizonyítani akarták, hogy Dely nyilas, még ha nem is volt tagkönyves pártkatona. Tudták, hogy a túlterhelt igazságügyi rendszer hamar elveszítheti érdeklődését, ha nincs meggyőző politikai szál a rablógyilkosságban. Bár Lichter személyesen nem volt jelen a mészárlásnál, első vallomását egyes szám első személyben mondta el, mintha valóban szemtanúja lett volna az eseményeknek és látta volna Delyt nyilas egyenruhában.

Dely egyébként azt vallotta, nem volt fegyvere, de elismerte, hogy a katonák segítségére volt a végrehajtásban. Saját vallomása alapján inkább tűnt a magyar állam 1944. október 15-i összeomlását szabadrablásra használó „mindennapi elkövetőnek”, mint nyilas démonnak. A nőről nem sok információ derült ki: 1913-ban vagy 1916-ban született Jászkiséren, a nyilas hatalomátvételkor már Budapesten lakott. Elvált, volt két gyereke, róluk semmit nem tudni. Vallomásaiban hol ápolónőként, hol könyvelőként, hol üzemi munkásként adta meg a foglalkozását. Azt állította, hogy egy német tábornok barátnője volt – általában megfigyelhető, hogy a megtévesztő férfira való hivatkozás gyakran mérsékelte a nők büntetését, de Delyn nem segített. Az egyik kihallgatáson terhességre hivatkozott, így a Nyilaskeresztes Párt tagjaként 19 rendbeli gyilkosságért meghozott halálos ítéletét a szülésig felfüggesztették. Egyébként, aki a népbírósági felelősségre vonás első hullámát megúszta, később enyhébb ítéletre számíthatott.

Hiába telt el azonban kilenc hónap, a gyerek nem született meg, és kiderült, hogy Dely Piroska rákos, a börtönorvos ezt diagnosztizálta korábban terhességnek. A kivégzést 1946. március 23-án hajtották végre.

Szálasinak csak otthoni propagandára kellettek a nők

Pető Andrea kitér a nyilaspárt nőprogramjára is, amely nem a nácik vagy a fasiszták programjának egyszerű másolata volt, hanem saját eszmerendszer. Az 1939-ben alapított Nyilaskeresztes Pártban a női tagoknak elvileg ugyanolyan jogok és kötelességek jutottak, mint a férfiaknak. Működött az üvegplafon, egyiküknek sem sikerült a vezetés belső köreibe bejutni és a döntéshozatalban részt venni. A nőt leginkább propagandaharcosságra szorították, csak a szociális munkában vártak tőlük erőt és aktivitást.

...ne politizáljatok. Hagyjátok meg ezt a férfiaknak. De legyetek ott mindenütt, ahol erősíteni kell a családtagok hitét. [...] Vigasztaljatok, erősítsetek, bátorítsatok!” – mondta Szálasi Újvidéken a megyei női vezetőknek 1942-ben. A női csoportokra mozgalmi teadélutánok és vasárnapi uzsonnák szervezése, beteg- és újszülött-látogatások maradtak. Ők leveleztek a bebörtönzött nyilasokkal is.

Pető Andrea

Magyarországon becslések szerint tizenötezer volt a női nyilas párttagok száma. Mivel a Csengery utcai akciót a népbírósági tárgyalások szerint egy nő vezette, Pető felvillantja a második világháború történetének eddig ritkán kutatott dimenzióját: a női háborús bűnösök vizsgálatát. A nők most először jelentek meg egyenruhás elkövetőként. Magyarországon a több mint négyszáz halálos ítélet közül hetet szabtak ki nőkre, Dely Piroska mellett Pap Etel és Salzer Vilmosné Háy Lujza neve talán a legismertebb.

A pártkönyvvel rendelkező nyilas nőkről alig maradt fenn fotó, láthatatlanságuk ebben is visszaköszön.

Így nem lett a népbíróság a múlttal való szembenézés eszköze

A Csengery utca 64. nemcsak azért atipikus holokauszttörténet, mert az elkövető nő volt, hanem azért is, mert Budapest belvárosában felfegyverzett magyarok gyilkoltak meg magyarokat a lakásukban. Pedig ekkor még a magyar állam ezeket a gyilkosságokat az országhatárokon kívülre exportálta.

A Lichter Andor által állíttatott tábla ma is ott van a Csengery utca 64. kapualjában. Pontos lista nem maradt fenn az 1944-ben ott lakókról. Azoknak a neve került fel a táblára, akiknek maradt a házban túlélő családtagjuk. Lichter apja nevét is felvésette, aki nem a vérengzésben, hanem az azt követő sokk hatására halt meg.

A második világháború utáni igazságszolgáltatás a múlttal való szembenézés eszköze is volt, és ellentmondásos működése alapot teremtett a múlttal és a múltbeli cselekedetekkel való szembenézés elkerülésére. Mindig lehet arra hivatkozni, hogy elvakult kommunisták vagy a „zsidó bosszú” miatt születtek az ítéletek. Pető Andrea kiemeli: a kommunista párt és a korábbi hatalmi elit közös célja volt, hogy a kollaboráció felelősségét a nyilaskeresztesekre hárítsa, a felelősséget a németekre tolja, és ezzel elhallgassa a magyar közigazgatás és intézmények felelősségét. Ezért minél több nyilas került bíróság elé, annál jobb volt. E folyamatba illeszkedett Lichter Andor emlékezetalakítása, hiszen valójában hazudott akkor, amikor meghalt családtagjainak kiharcolta a (jog) igazságát.

Nyilas mozgalmi plakátok a budapesti utcán 1944-ből

Az 1945 utáni időszakot az áldozati és az elkövetői oldalon is a felejtés és az elhallgatás jellemezte. Ezek hozták létre a női elkövetők láthatatlanságát is, és borítanak máig homályt a Csengery utcai mészárlás történetére: nemcsak azt nem tudjuk, kik, kiket és hogyan öltek meg és kiket deportáltak onnan, de az áldozatok sírhelye is ismeretlen.

A Csengery utca 64. egy korábbi cikkünkben is felbukkan, melyben túlélőket vittünk vissza az egykori csillagos házakba.

• Szálasi Ferenc
• történelem
• nyilas