Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Ki szedhet gombát Magyarországon?

Ki szedhet gombát Magyarországon?

hellovidek.hu

Súlyos csapás a magyar gombászokra: mostantól nem szedheti bárki az erdők aranyát.

Megosztom Súlyos csapás a magyar gombászokra: mostantól nem szedheti bárki az erdők aranyát
A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg az étkezési célra forgalomba kerülő vadon termett és a földalatti gombák gyűjtésére, feldolgozására és eladására vonatkozó rendelet legfrissebb módosítása.

Az évnek ennek a szakában rengetegen özönlenek a hazai erdőkbe, hogy begyűjtsék kedvenc gombafajtáikat. Viszont egyre többen gyűjtik őket kereskedelmi céllal, erre azonban külön szabályok vonatkoznak.

A különböző gombák termesztésére, gyűjtésére az engedélyt a Földművelésügyi Minisztérium állítja ki, de csak annak, aki a gomba-szakellenőri tevékenységhez megfelelő képesítéssel rendelkezik. Érdemes szem előtt tartani, hogy aki kereskedelmi céllal gyűjtene gombát, annak nem csak engedélyre, de különböző dokumentumokra is szüksége lesz. Ezekben kell feltüntetni olyan fontos információkat, mint például az áru címkéjén a gyűjtő vagy forgalmazó neve, címe, valamint a termék származási helye is.

Ahogy a Magyar Közlöny 2019. április 1-jei számából kiderül, a kormány döntött az étkezési célra forgalomba kerülő vadon termett gombák gyűjtéséről, feldolgozásáról, forgalomba hozataláról szóló 107/2011. (XI. 10.) VM rendelet és a földalatti gombák gyűjtéséről szóló 24/2012. (III. 19.) VM rendelet módosításáról.

Ennek részletes leírását valamint a piacon és az egész ország területén árusításra engedélyezett gombafajok jegyzéke itt olvashatod. De a legfontosabb változásokat mi is kigyűjtöttük, íme néhány hasznos információ.

A gomba-szakellenőri tevékenységben számos módosítás történt
Az végezheti ezt a tevékenységet, aki a gomba-szakellenőri tevékenységhez megfelelő képesítéssel rendelkezik. Valamint, aki a minisztériummal – pályázati eljárást követően – gomba-szakellenőri tanfolyam szervezésére vonatkozó megállapodást kötött jogi személy vagy egyéni vállalkozó (egyéni cég) által szervezett gomba-szakellenőri tanfolyamon részt vett, és sikeres vizsgát tett.

A miniszteri rendelet alapján védett gombafajnak minősített fajhoz tartozó gomba, ha emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősül, akkor a gomba-szakellenőr a begyűjtött gombák közül kiválogatja és elkülönít őket.

A gomba-szakellenőr a forgalomba hozatalra szánt emberi fogyasztásra alkalmas gombáról fajonként a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal honlapján közzétett, a 3. melléklet szerinti adatokat tartalmazó nyomtatvány szerinti gombaminősítési igazolást állít ki. Ezt követően az eredeti példányt a gombatétel minősítését kérőnél, a másolati példánya a gomba-szakellenőrnél marad.

A gombaminősítési igazolást piacon kívüli minősítés esetén a gomba-szakellenőr, piacon történő minősítés esetén a piac üzemeltetője a kiállítástól számított két évig köteles megőrizni.

Piaci árusítás esetén a gombaminősítési igazolást a gombatétel mellett jól látható módon kell elhelyezni, amely csak az adott árusítási helyen, a kiállítás napján használható fel, és amelyet az árusítás befejezése után le kell adni az azt kiállító gomba-szakellenőrnek.

A gomba gyűjtése, minősítése és forgalomba hozatalában is új módosítások születtek
Az általános rendelkezés kiegészült egy ponttal, miszerint: a termékkísérő dokumentumban szerepelnie kell a számviteli bizonylatnak és a szállítólevélnek is.

Valamennyi termékkísérő dokumentumon fel kell tüntetni a gombaminősítési igazolás sorszámát és az adott gombafajra előírt felhasználási feltételt. A gomba-szakellenőr a lakossági gombaminősítésről adatokat tartalmazó nyilvántartást, vagyis gombaminősítési naplót kell vezetnie. A gombaminősítési naplót a gomba-szakellenőr, illetve piacon történő gomba-szakellenőri minősítés esetén a piac üzemeltetője az utolsó bejegyzés időpontjától számított két évig köteles megőrizni.

-Nem végső fogyasztó részére történő értékesítés esetén a termékkísérő dokumentációnak tartalmaznia kell a gombajegyzéknek megfelelően a gombafaj latin és magyar nevét, a „gyűjtött” megjelölést, a gombatétel mennyiségét, a gombavizsgálat dátumát, a gombavizsgálati igazolás sorszámát. Ezt a dokumentációt a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a gombakészlet kimerülését követően két hónapig meg kell megőrizni. A vendéglátó létesítményben a termékkísérő dokumentumot jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a gombából készült étel felszolgálását vagy forgalomba hozatalát követő egy hónapig kell megőrizni.


A gombaminősítési igazolás az alábbi adatokat tartalmazza:
A gombaminősítés helye, dátuma (év, hónap, nap),
a gombaminősítési igazolás sorszáma,
a gombatételt forgalomba hozó természetes személy neve, lakóhelye; jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet esetében a szervezet neve és székhelye,
az emberi fogyasztásra alkalmas gomba gombajegyzék szerinti magyar elnevezése, mennyisége és az adott gombafajra előírt felhasználási feltétel,
arra vonatkozó figyelmeztetés, hogy az igazolás a piaci árusítás esetén csak a kiállítás napján és helyén jogosít árusításra, valamint
a gomba-szakellenőr cégszerű aláírása.

A gombaminősítési napló az alábbi adatokat tartalmazza:
A gombaminősítés helye és időpontja (év, hónap, nap),
a gomba-szakellenőr neve és nyilvántartási száma,
a gombagyűjtő természetes személy neve és lakcíme,
a gomba magyar elnevezése és mennyisége (db vagy kg),
a gomba minősítése (ehető, nem ehető, feltételesen ehető vagy mérgező), valamint
a gomba-szakellenőr aláírása.