MENÜ
2019. augusztus 24.
Bertalan
Kell nekünk a vadászat?

Kell nekünk a vadászat?

Gálos Csaba hivatásos vadász, alelnök, OMVK Tolna Megyei Területi Szervezete

Mára a vadászatnak olyan erős és hangos ellentábora lett, ami mellett nem mehetünk el egy kézlegyintéssel.

Él bennem egy havas, téli kép. Reggel gyülekeztek a vadászok és az arra járó emberek mindegyikének volt hozzánk egy jó szava. Amikor késő délután a hátizsákra szíjazott nyúllal, aggatón himbálózó fácánkakassal mentünk hazafelé, akkor megnézték a zsákmányt, a vállra vetve hordott, megtört puskát, és mindez olyan természetes volt az erdőkkel és szántókkal körbevett faluban, mint a szüret, vagy az augusztusi búcsú.
Aztán valahol, valamikor történt valami, ami miatt ez a kép lassan opálossá vált.
Mi romlott el, mi változott meg ilyen gyorsan?
Mára a vadászatnak olyan erős és hangos ellentábora lett, ami mellett nem mehetünk el egy kézlegyintéssel, hogy „ne is figyeljünk rájuk”, mert a passzív elzárkózás többet árt, mint gondolnánk.
Pedig a vadászat nem egy úri huncutság, amit, mint egy káros szenvedélyt el lehet törölni, ki lehet iktatni, el lehet feledtetni az emberiség azon részével, akiknek még élő kapcsolatuk van a Természettel.
Ha az emberi fajt csak a Homo sapiens színrelépésétől vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy értelmes, gondolkodó elődeink immár 10 ezer emberöltőn keresztül a vadászattal együtt élve fejlődtek, és hajtották uralmuk alá bolygónkat. Igen, még ha ez nem is olyan „édi” és trendi gondolat, a fajok egymás közötti viszonya mindig az alá-fölé rendeltségi viszony alakításáról szólt, egy nagyon kiélezett versenyben, a forrásokért. Ebben, a számtalan együtt indult faj közül az emberiség jutott a legmagasabb szintre azzal, hogy képes volt alkalmazkodni és tudatosan alakítani a környezetét.
A vadászat természetes velejárója volt ennek a folyamatnak, ahogyan a húsevés is. Ennek bizonyosságáért elég csak megnézni a fogazatunkat. A vadászat tette szükségessé azt a magas szintű kommunikációt is, amiből a beszédünk kialakult. Agykapacitásunk sem ok nélkül fejlődött a legmagasabb szintre. A bogyók gyűjtéséhez elegendő volt makogni és mutogatni, na de a zsákmányállat sikeres elejtése együttműködést, gyorsabb reakciót és kommunikációt tett szükségessé.
Csak a legutóbbi két-három generáció között ütötte fel a fejét egyfajta konok ellenállás, amikor is a mai korban is szükséges vadgazdálkodás és vadászat tényszerű ismeretét nélkülözve, kizárólag frázisokat puffogtatva azt állítják, hogy a vadászat ideje lejárt, úgy szükségtelen ahogyan van, betiltása időszerű. Három generáció, a 10 ezerből. Elgondolkodtató.
Rendben, tiltsuk be a vadászatot, de azt megelőzően az ellenzők írjanak alá egy rájuk nézve kötelező érvényű nyilatkozatot, amiben vállalják ennek minden következményét, legyen az erkölcsi, anyagi, vagy jogi természetű. Megtennék? Kötve hiszem.
Hiszen egészen pontosan kiszámítható, hogy a vadászat elhagyása milyen változásokat eredményezne, hogy az ugrásszerűen megnövekedő vadállomány milyen terhelést okozna a környezetre, ami a túlnépesedett emberiség fennmaradásának, túlélésének is a záloga. A többi problémáról nem is beszélve.
Már jelen helyzetünkben is egyre inkább élesedik a vadkár-helyzet a, mezőgazdasági termelők és az erdőgazdálkodók tűréshatára a végére ért. Egyre nagyobb gondot okoz a belterületi vadkár, és a vad-gépjármű ütközések, sajnálatosan sok esetben igen komoly következményei. Ezek mellett, holmi divatos, internetről lopott vélemények mögé bújva nem szabad, és nem is lehet felelősen dönteni.

Ugyanakkor nekünk vadászoknak is van még hová fejlődnünk. Nem szabad az urbanizált közvéleményt nem-helyénvaló fotókkal hergelni, sokkal jobban kell ügyelnünk a kommunikációnk stílusára és tartalmára.
Ha azt akarjuk, hogy szenvedélyünk a mai formájában tartósan is része maradhasson emberi kultúránknak, akkor a hiábavaló csatározások helyett a fiatalokra, gyerekekre, a jövő generációjára kell összpontosítanunk. Mert, ha bennük nem tudatosítjuk a vadászat szükségét és szeretetét, de legalább az elfogadását, akkor vesztettünk.
És nem csak mi vadászok, hanem az egész emberi faj.