MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Kávézaccból üzemanyag és fűtőanyag

Kávézaccból üzemanyag és fűtőanyag

player.hu

Készült már csésze és pulcsi is, most egy cég zöld erőforrásként hasznosítaná.

Egy 2011-es tanulmány szerint naponta mintegy 2 milliárd csésze kávét fogyaszt el a világ, ebből évente 6 millió tonna kávézacc keletkezik – írja a CNN. Egy brit startup úgy gondolta, érdemes lenne valamit kezdeni ezzel, hiszen a nagy részük hulladéklerakóban végzi, és ott a bomlásakor üvegházhatású gázokat bocsát ki.
A Bio-bean ezért nekilátott hasznosítani, így évi 7 ezer tonna kávézaccból készít üzemanyagot.
Három éve volt már egy próbálkozás, akkor a londoni buszokat töltötték meg az általuk kifejlesztett kávéalapú üzemanyaggal, de az áttörést az hozta, hogy nagyobb mennyiségben sikerült gyártaniuk. Úgy számolt a startup, hogy 80%-kal kisebb kibocsátással jár, ha a kávézaccból üzemanyag készül és nem a hulladéklerakóba kerül. A Bio-bean fűtőanyagot is készít kávézaccból, amely állításuk szerint 20%-kal melegebben és tovább ég, mint a farönk.