Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Kamara: célkeresztben a katázás

Kamara: célkeresztben a katázás

24.hu

Csalnak a cégek a katával, ezért szorítanák sarokba a kisadózókat.

 

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete információi szerint jelentős változások lennének a jelenlegi legkedvezőbb adózási formánál, a kisadózók tételes adójánál (kata).

A Pénzügyminisztérium nagyrészt cáfolta, hogy létezne olyan munkaanyag, amire az MKOE hivatkozott, a kormány is cáfolta, hogy változtatni akarnának a katán. Ám az is kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) egyeztet kataügyileg. Még mielőtt bármit is lépnének. Az Mfor Parragh László elnököt kérdezte, a kamara hogyan látja a kérdést.

Csalnak a cégek a katával, rombolva a versenyképességet

Az MKIK elnöke a portálnak megerősítette, hogy részt vesznek a munkában, sőt, azt is kijelentette, hogy a végső kormányzati módosító javaslat minden bizonnyal a kamara munkaanyagában foglaltakat fogja visszatükrözni. Parragh László szerint azért van szükség a korrekcióra, mert a kata már a versenyképességet rombolja. Arról van szó, hogy miközben a munkaadók egy része a törvénynek megfelelő munkavállalói jogviszonyban foglalkoztatja a dolgozóit, más cégeknél katázásra kényszerítik az alkalmazottat azokban a munkakörökben, amelyeket pedig a munkajogi szabályok szerint munkavállalóként kellene ellátni.
Magyarul csalnak.
Ezzel pedig versenyhátrányba hozzák a törvényi előírásoknak megfelelően foglalkoztató cégeket.

Azt ugyanakkor elismerte a kamara elnöke, hogy a kata bevezetésével nyert a költségvetés, mert olyanok is beléptek a közteherviselésbe, akik addig a szürke vagy fekete zónában működtek. Ezt a pozitív hatást nem lehet tagadni, de a mérleg másik serpenyőjében ott van a már említett versenyhátrány. A helyzet mára tarthatatlanná vált, az elnök szerint a kamarához már számos jelzés érkezett a vállalatoktól, hogy lépjen fel ez ügyben.

Szigorítanák az ellenőrzéseket

Azt szeretnék elérni, hogy meg lehessen különböztetni a munkaviszonyt a vállalkozói szerződés szerinti megbízástól, és ennek a jövőben nagyobb érvényt szerezzenek. Nem akarnak szakmákat kizárni a kata alanyai közül, az nem lenne helyes út a kamarai elnök szerint. Így marad az, hogy az ellenőrzések szigorításával próbálják elejét venni a kata elburjánzásának, s ennek a módszertanát fogják a következő hónapokban kidolgozni.

Módszertan egyébként jelenleg is van, a kata-törvény hét körülményből álló szempontrendszert állít fel, amelyek alapján el lehet bírálni, hogy mi fér bele a kata alá, és mi nem. Ha ezek közül legalább kettő eset ráillik a felek közti szerződés szerinti teljesítésre, akkor nem lehet munkaviszonynak tekinteni a jogviszonyt. Ez a módszertan változna meg, de biztos, hogy nem januártól, a legvalószínűbb, hogy 2020 második felében.