MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Július 11-én tetőzhet a járvány Magyarországon

Július 11-én tetőzhet a járvány Magyarországon

szeretlekmagyarorszag.hu

Nepusz Tamás számításai alapján akár október is lehet, mire lecseng a fertőzés. Persze ez sok mindentől függ.

Nem kerülhető el a tömeges megbetegedések szakasza, a kérdés inkább az, hogy a koronavírus-járvány magyarországi csúcspontján mennyien lesznek egyszerre betegek – mondta Nepusz Tamás bioinformatikus-kutató.

Úgy véli, hogy a mostani hivatalos adatok alapján július közepén lenne Magyarországon a tetőzés. Március 4-én jelentették be az első két koronavírus-beteget idehaza, akiknek kórházi kezelésre volt szükségük. Azóta az igazolt fertőzöttek száma 1458-ra nőtt.

A kormány szigorításai azt célozzák, hogy a járvány terjedését lassítani tudják annak érdekében, hogy az egészségügyi kapacitások bírják az esetleg megnövekedő terhelést.

Nepusz Tamás bioinformatikus-kutató azt mondja, hogy a tömeges megbetegedés elkerülhetetlen, csak az időpont kérdéses. "Én nem tudok olyan európai országról, ahol sikerült volna ezt a tömeges, exponenciális növekedési szakaszt elkerülni. A kérdés itt inkább az, hogy milyen magasra fog ez a görbe felcsapni, mennyi lesz az egyszerre kezelésre szoruló betegek száma".

A hivatalosan elérhető adatokból dolgozik, és ezek szerint a jelenlegi korlátozó intézkedések mellett július 11-én, 814 ezer fertőzöttel tetőzhet a járvány Magyarországon.

Korábban a kormány is nyári tetőzést valószínűsített. A kutató szerint leginkább a külföldi tapasztalatok alapján lehet megbecsülni, hogy mikorra várható a lecsengése.

Kínában, Vuhanban körülbelül 5 hónapig tartott a járvány - mondta.

A szakember számításai szerint, ha a jelenlegihez képest negyedével csökkennének az emberek közötti kapcsolatok, akkor őszre tolódhatna a járvány magyarországi csúcspontja, és ebben az esetben a lecsengése is csak jövőre várható.