MENÜ
2019. november 21.
Olivér
Jobban emlékszünk, ha kézzel jegyzetelünk

Jobban emlékszünk, ha kézzel jegyzetelünk

hvg.hu

Egyre több diák jegyzetel laptopon vagy mobilon – nekik van egy rossz hírünk.

Sok diák – főleg egyetemeken és főiskolákon – laptopon, táblagépen, netán okostelefon jegyzetel. Több kutatás is bizonyította: így jóval nehezebb tanulni, mintha kézzel jegyzetelnénk, és ez meglátszik a jegyeken is.

A The New York Times kérte fel a téma egyik szakértőjét, Susan Dynarski professzort, hogy tudományos kutatásokkal támassza alá, melyik jegyzetelés a hatásosabb: ha kézzel írunk az órákon, vagy ha laptopon/tableten. Utóbbi eszközök használata már általánossá vált az egyetemeken és főiskolákon, ami káros, hiszen a Michigan Egyetem professzorának gyűjtéséből is kiderül: minden vizsgálat szerint sokkal jobban emlékezünk a tananyagra, ha kézzel jegyzetelünk.

Elsőként pont azt a kutatást hozza fel, amelyről már mi is részletesen beszámoltunk, miszerint a laptoppal vagy tablettel jegyzetelők sűrűn megakadnak a téma követésében, vagy azt sem tudják, hogy már miről van szó, ugyanis a figyelmet jobban leköti a gépelés, mint a papírra írás.

A York és a McMaster Egyetem közös kutatását is emlegeti a professzor, amely még érdekesebb eredményt hozott: a számítógépes jegyzetelés nem csak a jegyzetelőnek árt, és érdemes korlátozni az internetkapcsolatot. A kutatás során a terem néhány pontján kijelöltek embereket, akiknek laptopon kellett jegyzetelniük, illetve arra kérték őket, hogy néha a jegyzeteléstől eltérő témában böngésszenek, például facebookozzanak vagy nézzék a mozik programjait. Mindezt persze azért tették, mert általános tapasztalat, hogy netkapcsolat esetén az órák alatt ezekkel is foglalkoznak a hallgatók.

Az eredmény nagyon érdekes lett: az egy dolog, hogy az órán elhangzottak kikérdezésekor a lapotopon jegyzetelők rosszabbul teljesítettek, mint a papírra írók, de azok jegyei is gyengébbek voltak az átlagnál, akik a laptopon jegyzetelők közvetlen közelében ültek és ráláttak a gépre.

Az Egyesült Államok Katonai Akadémiáján is végeztek egy érdekes kutatást, amelyben három csoportra osztották a diákokat: egyesek egyáltalán nem használhattak elektronikus segédeszközt a jegyzeteléshez, egyesek laptopot használhattak, mások pedig tabletet, és azt is csak a padra fektetve, hogy annak képernyőjét bármikor lássa a tanár is. Természetesen itt is a papírra jegyzetelők teljesítettek jobban, és mindegy volt, hogy valaki laptopon vagy tableten írt, ezek a módszerek hasonlóan rontottak a jegyeken.

Végül egy másik, nálunk korábban szintén megjelent amerikai kutatást citált a szakértő, amely rávilágított: a hagyományos jegyzetelés nem zavarja meg a valós idejű vizuális figyelmet, ilyen esetben akkor is a tanárra koncentrálunk, ha épp írunk.